6.rész

Kedves Naplóm!

Mióta Ő elment, azt sem tudom ki vagyok. Az üresség, az érzéketlenség és nem utolsó sorban a szomorúság átvette felettem az irányítást. Próbálok egyáltalán nem gondolni Rá, mert ha csak megfordul a fejemben, szúró fájdalmat érzek, az egész testemben. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy életem szerelme itt volt, hogy megkaphattam volna, de én elszúrtam. És most mit csinálok? Hát Róla beszélek. A nevét véletlenül sem merem akár csak magamban sem kiejteni, mert ha megtenném földre rogyva átvennék a hatalmat forró könnyeim. Azóta a bizonyos nap óta eltelt már 1 hónap, és én azóta nem merek senki felé semmilyen érzelmet táplálni, mert azt is elszúrnám, és egy életre megbántanék mindenkit. Egy hónapon keresztül itthon ültem és próbáltam semmire sem gondolni, elterelni a figyelmemet valamivel, hogy ne legyen rajtam úrrá az üresség, a tátongó lyuk ami nagyon közel van a szívemhez. Egy hónap, sok idő, de nem annyira, hogy bármit is elfelejtsek. Mindent ami Őrá emlékeztet félre tettem, hogy megpróbáljam kiverni az emlékezetemből. De a tudatalattim folyton megmutatja, hogy soha nem tudom elfelejteni. Se egy hónap után, sem egy év után, sem tíz év után. Sokat gondolkodtam azon, hogy most, hogy ilyen helyzetbe kerültem, lehet hogy a legjobb megoldás az öngyilkosság lenne, de ezzel sok, számomra fontos embernek okoznék fájdalmat. Ott van például a családom. Katy és Emily, akit nem merek már anyának hívni, mióta látja, hogy milyen állapotban vagyok, de nem tud segíteni, mert nem mondom el senkinek,hogy mi történt. Bár szellemileg képtelen lennék akár elmondani, vagy csak felidézni is azt a napot. Óriási hazugságokat hordtam össze mindenkinek. Egy hétig nálunk volt a nagyi, akivel mindig is nagyon jó barátnők voltunk. Amennyire csak egy 80 éves nénivel lehet. Sőt, régebben elvittem moziba vagy akár vásárolni is. És most szomorúan konstatálta, hogy olyan vagyok mint egy zombi. Semmit ne csinálok, csak ha nagyon muszáj és nem beszélek semmit, csak akkor ha a kérdést kifejezetten nem címezték és kénytelen vagyok rá válaszolni. akkor is rövid tömör válaszokat adok, hogy érzelmeket biztosan ne tegyek bele. Amikor a nagyi elment azt mondta jobbulást, bár nem tudta mire van szükségem, de azt gondolta, hogy ezzel a kis apró szócskával tudatja velem, hogy tudja, komoly problémám van . Őszintén? Először én magam sem jöttem rá, hogy mire van szükségem, de mostanra már tudom. Az egyetlen dolog amire szükségem van az a szeretet. Persze nem a családi szeretetről beszélek, mert azt minden nap bőségesen kapok. Hanem a szerelemről. Hiányzik valaki az életemből, hogy betöltse azt a hatalmas tátongó lyukat ami az idő múlásával egyre csak nagyobb lesz. Persze tudom hogy Rajta kívül, nem tudná senki teljesen betömni szeretettel ezt a lyukat. Mindenki csak foltozgatná, de jobb lenne, mintha csak tátongana a testemben, és ahogy egyre nő, egyre közelebb lesz a szívemhez. És félek ha azt eléri, onnan már soha nem tudom visszanyerni az igazi önmagam. Persze most is nagyon nehéz lenne, de ha tényleg MUSZÁJ lenne, talán visszatudnám magam varázsolni a való életbe. De nem biztos, lehet, hogy már késő, és örökre ilyen érzéketlen maradok, mint ebben az egy hónapban. Egy hónap. Ez alatt a nyári szünetnek is vége szakadt. Illetve még nem, majd holnap. Holnap lesz az első napom a Londoni Középiskolában. Furcsa lesz. Nem ismerek senkit, csak a húgomat. Persze ő sokkal okosabb volt nálam. Ebben az egy hónapban volt egy úgymond iskolai tábor. Minden évben van az ottani diákoknak, de ezt az alkalmat szokták használni arra is, hogy az új tanulók megismerkedjenek. Tehát Katy, már ismeri a fél iskolát, rengeteg barátnője van, és mi több, ezalatt az egy hét alatt sikerült magát "bejuttatni" az iskola legmenőbb csaj "banda" közé. Ezzel bekerült a Pom Pom csapatba, és mostmár elmondhatja, hogy 'menő' barátnői vannak. Ezekkel a dicsőségekkel, sikerült elnyernie Adam, a focicsapat kapitányának a szívét.És ezek miatt felhagyott a hippi stílusával. Igen, esemény dús tábor volt, és én nem mentem. Katy azt mondta, megemlített, hogy én is megyek, de senkit sem érdekelt. Illetve valami Jake megkérdezte, hogy olyan vagyok e mint Katy. Mire válaszolta, hogy nem, pont ellentétek vagyunk. És ez így igaz, mióta érzéketlen zombi lettem, Katy-vel teljesen eltávolodtunk egymástól. Ráadásul már nem is hasonlítunk annyira. Katy még jobban kiszőkíttette a haját és rózsaszín csíkokat festetett bele. Utolsó nyári szüneti napomat, kihasználtam amennyire csak lehetett, így elővettem a laptopom és bejelentkeztem a közösségi oldalamra, ahol míly meglepő egy hónap alatt egyetlen egy értesítést kaptam. Azon az egyen is meglepődtem. Megnyitottam. 'Jake Turner ismerősnek jelölt'  Nem ismertem semmilyen Jake-t, csak egyet, Katy táborbeszámolójából. Minden mindegy alapon visszajelöltem, és elkezdtem nézegetni a képeit. Helyes srác, kedvesnek tűnik, nem olyan mint Katy ismerősei akiket ő a barátainak hív. Mást nem tudtam csinálni a gépen ezért kijelentkeztem és kikapcsoltam. Unatkoztam ami meglepő mert végül is ez is egy érzés. Tudom, hogy unatkoznom, nem szabad, mert akkor értem el napi teendőmhöz. Hanyatt vágódtam az ágyamon és elkezdtem bámulni a plafont, miközben végzetes hibát követtem el. Gondolkodtam. Nem szabadott volna, mert ahogy újra és újra minden nap, most is előtörtek az emlékek és sírni kezdtem. Igazából nem nevezném sírásnak. Csak amolyan szomorú vagyok és most sírnék ha lenne még könnyem. De nem volt. A mindennapos sírás nagyon megviselt engem és a könnycsatornáimat is, ugyanis már csak egy egy csepp csordogált le a szememből és égette végig az arcomat, ahogy egymással versenyezve legurultak az államig, onnan pedig az ágyamra hullottak. Egyedül voltam. Szó szerint, Emily dolgozik, Katy, Adam-nél  van, én pedig itthon sírok az ágyamon és ezek a könny nélküli sírások már fájnak. A szemeim borzasztóan égnek már a rengeteg forró könnycsepptől. Ahogy a két kis csepp nyomai felszáradtak az arcomról, elálmosodtam és ahogy fájó szemeim lecsukódtak, nem voltak hajlandóak kinyitódni, amíg enyhülni nem kezd a fájdalom, tehát nem volt más választásom engedne kellett a kísértésnek és lassan álomba merültem. Ahogy mostanában lenni szokott, rémálmom volt. Igazából másnak nem valami megrémítő de nekem nagyon is az volt. Ugyanis ott álltam a szoba közepén majd térdre rogytam és mérhetetlenül potyogni kezdtek a könnyeim. Pár pillanat múlva a saját sikoltozásomra keltem. A homlokom csupa verejték, és azon kapom magam, hogy a már hisztérikussá váló sikolyomat a kispárnámba próbálom fojtani. Mint minden egyes nap.

5.rész

-Azta ez soha nem jutott volna eszembe!-mondtam csodálkozva. -És miből gondolod, hogy az egész történet valós?
-Amy? Hát erre se jöttél rá? Az a könyv egy napló.-mondta Harry, mire pár kérdésemre választ kaptam. a kézírás, a feljegyzések.
-De kinek a naplója? Ashley-é vagy Amandáé?-kérdeztem.
-Ezt nem tudom.- mondta és elhúzta a száját. Egy darabig mindketten csendben álltunk.
-Harry, ez micsoda?-mutattam a falon lévő fura írásra, amit nemrég vettem észre.
-Valami idézet lehet vagy nem tudom.-mondta és tanulmányozni kezdte a feliratot.- Van számítógépetek?-kérdezte.
-Van egy laptopom. Miért?
-Keressünk rá, hogy mi lehet ez.-mondta. Bementünk a szobámba és a kezébe nyomtam a régi laptopot. Mindketten ugyanahhoz a fotelhez indultunk, de Hazz beelőzött és lehuppant előttem.
-Gonosz vagy.-mondtam vigyorogva és egy szék után kezdtem keresgélni.
-Hé! Itt nem jó?-kérdezte, majd megfogta a derekam és behúzott az ölébe.
-Nem rossz-mondtam meglepetten és szerintem rák vörösen. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tud verni a szívem anélkül, hogy kiesne a helyéről, és ezt azt hiszem Harry is észrevette.
-Mikor fogsz elájulni?-kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom. Bármikor. Úgy hogy készülj fel.-mondtam az igazat, és visszamosolyogtam rá. Egy darabig csak egymás szemét bámultuk és nem tudtam elképzelni, hogy Ő az én szememen mit néz. Én viszont......olyan csodás szemei vannak, ezerszer láttam már képeken a rajongói oldalakon, de élőben teljesen más. Ezerszer szebb, zöldebb és sokkal több érzést lehet benne felfedezni, mint egy paparazzik által elkapott képen. Viszont ezeknek a csodás pillanatok sorozatának is egyszer vége kellett, hogy legyen. Harry hirtelen visszakapta tekintetét a képernyőre.
-Szerintem ez lesz az.-mutatott egy képre amin hasonló betűk voltak mint a falon.- Adnál egy papírt és egy tollat?
-Persze, tessék.-nyomtam a kezébe.
-Köszi.-mondta és nyomott egy puszit az arcomra, mire szaporábban kezdtem venni a levegőt.
-Harold Edward Styles! Ha a célod az, hogy itt az öledben ájuljak el, akkor jó felé haladsz.
-Tudom.-kuncogta, majd elkezdte fejtegetni a szöveget. Pár perc múlva amikor végzett elém tolta a cetlit.

                                             "Csak az láthatja, akinek feladata van odaát."

-Ez mit jelent?-fordultam Harry csodálatos szemei felé magyarázatért.
-Nem tudom.-mondta elgondolkodva.
-Figyelj Harry! Szerintem hagyjuk ezt az egészet. Túl sok mindent nem tudunk.
-Ilyen könnyen feladnád?-kérdezte.
-Nem ezt mondtam. Csak tartsunk szünetet ezzel a nyomozósdival.
-Ezzel csak azt érnéd el, hogy kevesebbet látsz. Vagy ezt akarod? Ha gondolod nem is kell, hogy többet lássál. Csak mond a szemembe.- ó a szemébe, már annyiszor szóba kerültek a smaragdzöld csodái, hogy hihetetlen. És most azt kéri, beszéljek miközben a szemeit nézem?
-Nem ezt akarom, csak.....
-Mi csak? Azt hiszem most jobb lesz, ha elmegyek.-mondta, majd finoman felállított az öléből és szó nélkül kisétált a lakásból. Én pedig csak ott álltam a szoba közepén, olyan szerencsétlenül,hogy megszólalni se tudtam. Majd egy pár másodperc múlva valami hihetetlen erővel tört rám a zokogás. És a forró könnyeim csak úgy égették az arcom, és nem akartak elállni. Lerogytam a földre, és azon gondolkodtam, hogy hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsétlen. Amikor kilépett az ajtón olyan üresnek...sebezhetőnek éreztem magam. Égető könnyeim lassan elapadtak és az álmosság nagyon gyorsan elöntötte a testem, annyira, hogy nem bírtam felfogni, hogy hol vagyok és, hogy mi történt, bár ezt nem is akartam. Tehát úgy ahogy voltam, könnyes, piros szemekkel álomba merültem a padlón.

'Írói megjegyzés'

Sziasztok!
Annyi már biztos, hogy nem szerettek komizni. Hát jó. Ez is egy dolog. Na mindegy, úgy döntöttem, hogy ilyen bejegyzést nem csinálok többet, mert nem jött össze. Ezért a részeket akkor hozom amikor van ihletem és kedvem. Viszont ha már nem írtok, a szavazatokra még számítok, amit a blog jobb oldalán tehettek meg, és rendszeres olvasónak is iratkozhattok.
Köszönöm!

4.rész

Kedves Naplóm!

Azt hiszem nem sok emberrel történik meg az, hogy az éjszaka közepén azon gondolkodik, hogy hogyan magyarázza meg a betörött fejét, amit úgy sikerült összehoznia, hogy lefejelt egy sztárt, aki mellesleg élete szerelme. Na igen, azt hiszem ez lennék én. Végül is arra jutottam, hogy azt mondom elestem a lépcsőházba.
-Jó reggelt!-mondta Katy, amikor meglátta, hogy nagyban a plafont bámulom.-Mi történt a fejeddel? Csak nem álmodban neked ment egy csillámpóni?
-Majdnem -mormogtam, úgy, hogy Katy ne hallja.-Tegnap emlékszel amikor lementem, hogy sétáljak egyet? Már a lépcsőházban fejre estem.- mondtam, és azon gondolkodtam, hogy Harry-vel tényleg találkoztam vagy megint csak egy hülye álom. De rájöttem, hogy a fejemen lévő kötés mindenképp az igazság felé húz.
-De béna vagy.-mondta, majd elröhögte magát.
-Kössz.-csengettek. Ki a fene keres minket reggel nyolckor?- Biztos valami reklámügynök.-gondoltam.
-Amy, a kaputelefonnál egy srác áll, és azt állítja te ismered, és, hogy menj le, mert programotok van mára.-hadarta el Katy. Kis időbe telt amíg rájöttem, hogy ki lehet az. Hiper szuper sebességgel kezdtem öltözködni. Amikor a fürdőszobai teendőimhez értem, azért egy kurta pillantást vettettem az ajtó helye felé. De nem volt ott. Fel kaptam egy táskát, majd a hűtőn hagytam anyunak egy cetlit.
-Szia Amy.-mondta Harry amikor meglátott az ajtóban.
-Szia.-nyögtem ki nagy nehezen, mert az nem kifejezés, hogy mondta...inkább csilingelte azon a tökéletes, tiszta, férfias hangján.-Hamar megkerestél.-mondtam.
-Megígértem.- húzta féloldalas mosolyra a száját. És tudta, hogy ez az a mosoly amit bárhol felismernék, és egyszerűen imádom. -Ezt tegnap elfelejtettem visszaadni.-nyújtotta felém a bordó kötésű könyvet. - Nem gond ha beleolvastam?
-Öö...nem, na és, hogy tetszik?-kérdeztem, remélve, hogy őt is érdekli.
-Érdekes. Nem értem például, hogy mikor halt meg Ashley apja, és Suzanne-t se nagyon bírtam követni.- mondta, és fellélegeztem, hogy neki is ugyanazok tűntek fel mint nekem.
-Nézd csak.-vettem el a könyvet majd kinyitottam.-Hiányzik egy csomó oldal, ezért olyan furi. Én se értettem.
-És ki szedte ki? És miért?-nézett nagyra nyílt csodás szemekkel.
-Nem tudom. Talán, megkereshetnénk.-mondtam.-Figyelj, ezzel kapcsolatban mondanom kell valamit. De csak akkor teszem, ha megígéred, hogy nem nevetsz ki.
-Oki, megígérem.-mondta és elmosolyodott.
-Hát arról van szó, hogy egyik nap láttam a fürdőnkben egy ugyanilyen ajtót, mint amilyen a könyvben is szerepel.-nyögtem ki egy szuszra.
-De hát az a fürdő és nem Ashley szobája.-mondta, Harry bár szerintem magának, mint sem nekem.
-Hát ez az.-húztam el a számat.
-Figyelj, van egy elméletem. Felmehetnénk hozzátok?-nem kerülte el a figyelmemet, hogy többesszámban beszél. De ott volt Katy és anyu is. Így nem mehettünk fel.
-Pillanat.-mondtam majd kicsit odébb sétálva tárcsáztam az otthoni számot amit Katy vett fel.
-Szia, képzeld anyu fodrásznál van, most hívott.-mondta, mire megörültem. Egyel kevesebb probléma.
-Nagyszerű. Katy, lemennél a boltba és keresnél nekem olyan finom csokit, amit a múltkor hoztál?-kérdeztem remélve, hogy a válasza igen lesz.
-Hát az csak ilyen limitált kiadás volt. Nem hiszem, hogy van még belőle.-mondta.
-Azért légyszi keresgess, nagyon szeretném.
-Rendben, de te miért nem tudod megkeresni?- ez volt az a kérdés amire nem készültem fel. Haboztam pár pillanatot, majd a lehető legegyszerűbbnek tűnő választ adtam.
-Mert nem érek rá. Na szia.-köszöntem el majd kinyomtam a telefont.-Gyere.-fogtam meg Harry kezét, és a ház melletti bokorhoz rángattam. A keze puha volt és meleg, legszívesebben nem engedtem volna el, de biztos nagyon nyomulósnak tartana, ha a második napon már szorongatnám.
-Na mi van?- kérdezte vigyorogva amikor a bokor mögött már Katy elől elbújva ültünk.
-Katy mindjárt elmegy, és miénk a lakás.-mondtam, bár később megbántam ezt a mondatomat mert elég félreérthető módon sikeredett. Pár pillanat múlva Katy jelent meg az ajtóban, és elsétált
-Mehetünk- mondtam, és újból megfogtam a kezét, bár most nem azért mert rángattam, hanem mert az adrenalin szintem az égbe repült és ilyenkor nem valami jó a mozgáskoordinációs képességem ezért valamit.meg kellett, hogy ragadjak ha nem akartam hasra esni.
-Na mi az elméleted?-kérdeztem amikor már a fürdőszobában álltunk. Nem válaszolt, csak elkezdte ütögetni azt a falat ami a szobámnak és a fürdőnek a közös fala volt.
-És igaz.-mondta majd egy 'énmindettudtam' mosolyt villantott.
-Mi igaz? Harry mondj már valami, mindjárt elájulok!.-mondtam izgatottan.
-Ez a fal üreges. Valószínűleg később építették ide. Tehát az ajtó valójában a Te szobádban lenne Amy. És ezek szerint Ashley szobája és a Te szobád, egy és ugyanaz, az ajtóval együtt.-mondta Hazz mire leblokkoltam.

'Írói kérés'

Sziasztok, arra szeretnélek titeket kérni, mivel látom,hogy olvassátok a blogom, hogy légyszi írjatok kommenteket, vagy írhattok nyugodtan a Chat ablakba is. (szerintem a chat egyszerűbb) Sőt nekem mindegy, csak valahogy jelezzetek, hogy milyen a blog :)
Köszönöm.

u.i.: Ha nagyon nem lesznek kommentek vagy üzenetek a blogot felfüggesztem!

3.rész

Ahogy Katy is tanácsolta, elmentem lefeküdni. Furcsán éreztem magam, mert nem tudtam eldönteni, hogy az ajtót valóban láttam, vagy csak álmodtam az egészet. Mindenesetre, nem tudtam elaludni,ezért olvastam a könyvet.
"-Suzanne ne! Kérlek ne csináld ezt velem-kiabált nővérével Ashley.
-Apa miattad halt meg! Nem tehetek márt.-üvöltötte húga szemébe Suzanne, majd belökte Ashleyt a szobájában lévő ajtón."
-Na jó én ezt nem értem.- gondoltam- Ashley apja meghalt? És mióta van képbe a gonosz nővér, Suzannhe?-Többször átlapoztam ugyanazt a pár oldalt amit eddig olvastam, de sehogyan sem találtam összefüggést a két rész között. Ekkor megláttam az oldalszámokat. 19. és 54. Na de hol a többi oldal? Biztos valaki kitépte. De mi volt azon a pár oldalon? Hol van? És ki és miért tépte ki? Túl sok kérdésem volt ezzel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem alszom pár órát. Végtére is lehet, hogy mire felébredek már a könyv se lesz sehol.
-Katy! Eltűnt! Ez is, higgy nekem kérlek!-kiabáltam miközben aggódva túrtam fel a szobánkat, hogy megtaláljam a bordó kötésű könyvet.
-Miért mi tűnt még el?-nézett rám furán Katy, de a szemében láttam hogy aggódik amiatt, hogy a nővérének komoly agyi problémái lehetnek.
-Az ajtó amit tegnap mondtam.- rogytam le az ágyamra.
-Amy?! Azt a könyvet keresed?-mutatott fel a polcra, ahol megbújva a helyén a bordó kötésű könyv lapult.
-Hogy került oda?-kiáltottam fel.
-Öhm...odatettem?!- nézett rám ismét Katy azzal a 'te megbolondultál' nézésével.
-Oh...értem.- mondtam majd szégyeneben nem tudtam mást tenni, megfogtam a könyvet és lesétáltam az utcára.
-Ilyen bolond is csak én lehetek! Nem igaz, biztos az ajtót is csak beképzeltem.-gondoltam magamban, miközben lehajtott fejjel sétáltam....fogalmam sincs merre. Hirtelen puffanást éreztem a mellkasomon és a fejem valami keménybe ütközött. A könyv kiesett a kezemből, én pedig rémülten néztem fel.
-Oo...bocsánat, jól vagy?-kérdezte egy hang, bár nem tudtam ki az, mert nem láttam, ugyanis a fejem sajgott és fura szagot éreztem amitől szédülni és émelyegni kezdtem.
-A fenébe is, vérzik a fejed!- mondta ugyan az a bársonyos hang. Egyre jobban tetszett ez a hangszín, bár nem ismertem és nem is tudtam kihez tartozik, de mintha simogatott volna. Egy pillanat múlva éreztem, hogy valaki belém karol és felemel.
-Na jó most van végem, vérzik a fejem, a vér szagától rosszul vagyok és még el is rabolnak. Hm, azt hiszem ennél rosszabb nem is lehetne.- gondoltam, majd valami hideg nedveset éreztem a homlokomon.- Ah... köszönöm istenem.- mondtam amikor rájöttem, hogy elkezdett zuhogni az eső. Kis idő múlva nem éreztem, hogy esne, és a vérszag se émelyített annyira ezért úgy gondoltam, kitudom nyitni a szemem. Eleinte picit szédültem, majd lassan kitisztult előttem a világ.
-Jobban vagy?-kérdezte a hang, de a lélegzetem elállt, amint megláttam kihez is tartozik. Göndör, barna fürtök, smaragdzöld szem és legszívesebben leütöttem volna magam azért amiért nem ismertem fel a hangját.
-Harry vagyok.- mondta remélve, hogy ezek után én is megmondom a nevem. Lassan felfogtam, hogy tényleg azt szeretné, hogy bemutatkozzak.
-Igen, tu-tudom.-dadogtam.-Én ...öö...izé...Amy.-mondtam mire azonnal elsüllyedtem volna szégyenemben.
-Rajongóval van dolgom ugye?- húzta el a száját. Ebből a mozdulatból ítélve nem tett volna rám jó benyomást ha megmondom az igazat.
-Nem, miért? Ki vagy te, hogy rajongódnak kellene, hogy legyek? -Na jó a stílust jobban meggondolhattam volna ,így egy picit bunkónak mutattam magam.
-Senki, illetve, örülök, hogy nem tudod.- mondta majd féloldalas mosolyra húzta a száját, és valami olyasmit dörmögött-bár nem értettem tisztán- hogy: -Így sokkal nehezebb lesz. Tetszik.
-De várj honnan tudod a nevem?- nézett rám felvont szemöldökkel.
-Öhm....hihető ha azt mondom tipp volt?- kérdeztem, ugyanis rájöttem, hogy mindent tud, de tetszik neki ez a titkolózós dolog.
-Nem, de legyen.-mosolyodott el. - Hazakísérhetlek?
-Igen, köszi. Addig is elmagyarázhatnád mi történt, miért vagyok a sebészeten és miért van bekötve a fejem?-mutattam a homlokomra amin egy kötés éktelenkedett eltakarva egy hatalmas puklit és valószínűleg egy sebet.
-Rendben, - kezdte- mindketten elgondolkodva sétáltunk az utcán és azt hiszem nekem jöttél. Konkrétan lefejeltél, és berepedt a fejed. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kemény a fejem.-elpirultam azt halva, hogy konkrétan lefejeltem életem szerelmét. Tovább mesélt pedig innentől már tudtam mi történt, de imádtam hallgatni a hangját. Amikor a ház elé értünk, nagy nehezen elbúcsúztam tőle, de megígérte, hogy még keres. Lassan felbaktattam a lakásba és amikor beléptem és észrevettem, hogy az orromig se látok, rájöttem, hogy éjszaka van. Besettenkedtem a szobába, és bebújtam az ágyba, majd amíg el nem nyomott az álom, azon agyaltam, hogy holnap mivel magyarázom a kötést a fejemen.

Megjegyzésem a mai napról:
 -El sem hiszem! Találkoztam Harry Styles-al , és olyan nyugodtan beszélgettem vele, hogy azt soha életemben nem gondoltam volna.