Az első díjam ^^,

                                 

Először is nagyon szépen köszönöm Nicole-nak. <3

Szabályok:

• Írj magadról tíz dolgot.

• Válaszolj a jelölő tíz kérdésre.

• Tegyél fel tíz kérdést a jelölteknek.

• Küldd tovább tíz embernek.


1, Tíz dolog rólam:


1. Több mint egy éve vagyok Directioner.

2. Imádom az állatokat.

3. Van két kutyusom, egy cicám és két patkányom ^^

4. Szeretek rajzolni.

5. Ez az első önálló blogom.

6. Szeptemberben leszek 8.-os.

7. Nem tudok rágóból lufit fújni.

8. Van egy bátyám.

9. Nem tudok biciklizni.

10. Nagyon szeretem a gyümölcs fagyikat.



2, Válaszok a jelölő kérdéseire:


1. Mióta kezdtél el írni?
Kisebb koromban sokszor mondtam, hogy írok egy könyvet, és az első oldalig mindig el is jutottam, de tovább sosem. 10 évesen elkezdtem egy blogot amit édesanyám segítségével írtam. És tavaly elkezdtem egy fanfiction-t füzetbe írni, aminek a barátnőim körében nagy sikere lett.


2. Minek/Kinek a hatására?

Régen csak úgy magamtól, mert szerettem volna híres írónő lenni, utána pedig a barátnőim hatására.


3. Elégedett vagy magaddal?

Teljes mértékben.


4. Mi inspirál a céljaid elérésében?

Azt hiszem az álmok.


5. Mik a terveid a jövőre nézve?

Szeretnék írni egy nagyon jó felvételit. És sok nyelvet szeretnék megtanulni.


6. Szereted a One Direction-t? Ha igen, miért?

Igen. Nagyon szép hangjuk van és a legtöbb daluk szövege sokatmondó. Meg persze helyesek :PP


7. Ha tehetnél, akkor változtatnál a világon?

Igen. Szerintem azon kéne változtatni, hogy ne a külső alapján ítélkezzünk. először ismerjük meg és utána lehet mondani a véleményeket.


8. Szerinted milyen lesz a világ 50 év múlva?

Ezt előre nem igazán tudom elképzelni. Remélem jó, ugyanis akkor még élni fogok :D Viszont nem hiszem, hogy repülő autók lesznek. Viszont a számítástechnika szerintem már elképesztő lesz. Nagyszüleink például soha nem gondolták volna, hogy 3D-s televíziót fognak otthon, vagy akár a moziba nézni.


9. Van testvéred?
Igen, van egy bátyám. 21 éves.


10. Mit gondolsz? Mi leszel, ha nagy leszel?

Nem tudom. Elsősorban boldog szeretnék lenni. Amúgy tetszik az idegenvezetői hivatás, az újságírás, rádiózás és esetleg a riporter szakma.


3, Kérdéseim:

1. Van háziállatod?
2. Ha változtathatnál magadon, mit változtatnál?
3. Milyen céljaid vannak?
4. Mi a hobbid?
5. Van testvéred?
6. Mi a véleményed a mostani világról?
7. Mit választanál: siker, pénz, hírnév vagy család? Miért?
8. Mi a kedvenc könyved és filmed?
9. Miért kezdtél blogot írni?
10. Van kedvenc énekesed?


4, Akiknek tovább küldöm:
http://onedirectionfantasy2018.blogspot.hu/
http://the-mysterynecklace1d.blogspot.hu/
http://behind-the-fairytale.blogspot.hu/
http://dreamchangestotruthwith1d.blogspot.hu/

10.rész

Kedves Naplóm.

És igen. Egy nyugodt éjszaka rémálmok nélkül. Reggel kilenckor ébredtem, kipihenten ami nagy szó, mert másfél hónapja nem aludtam rendesen. Lassan kinyitottam a szemem. Kitty a mellkasomon feküdt és ott szunyókált.
-De édes vagy.-suttogtam, mire kinyitotta aprócska szemeit. Levettem magamról a cicust, felültem és ráraktam a párnámra, hogy had aludjon tovább. Szombat van. Kinyitottam az erkélyt és egy hatalmasat szippantottam a reggeli friss levegőbe. Egyszerűen leírhatatlan milyen jó illat a reggeli harmatos levegő. Imádom. Visszacsuktam az ajtót, majd következő utam a fürdőbe vezetett. Lezuhanyoztam, és megmostam a hajam. Miután ezekkel megvoltam ott álltam a fürdőbe és az üres falat bámultam. Sehol semmi. Ismét. Úgy döntöttem a mai napom tökéletes lesz ezért nem sokat agyaltam rajta. Ez a 'tökéletes napom lesz' gondolat hamar cáfolódott. Az előző napi ruháimat hajtogattam össze amikor valami kiesett a nadrágzsebemből. Tompa puffanással érte el a hajópadlót. Lassan felvettem, majd szemügyre vettem. A lánc amin a H betű díszelgett. Hirtelen kaptam a nyakamhoz. Ott pedig a J betűs lánc lógott.
-Most mit csináljak?-sóhajtottam, mire egy egész halk vékony nyávogást hallottam. Kitty.- Segítesz nekem?-mosolyogtam a cicámra, mire még egyet nyávogott.-Remek. Akkor figyelj cicus. Ki legyen? A jóképű sztár, akiért egész eddigi életemben vágytam, vagy az aranyos fiú, aki észre vett akkor, amikor más nem és amikor a legtöbb szükségem volt valakire?-néztem mélyen Kitty szemébe, remélve, hogy ő megmondja nekem a választ. Felvettem a cicát, hátha arra vár. Körmeit kiengedte és beleakasztotta őket a láncba. Egy erőteljes mozdulattal lekapta a nyakamból a nyakláncot amit Jake-től kaptam. - Értem.-néztem még mindig gyönyörű szemeit. - Tehát bocsássunk meg a szép szemű sztárnak.- mosolyogtam. Megfogtam a H medálos nyakláncot és óvatosan a nyakamba akasztottam, mire Kitty elégedetten nyávogott egyet és kiugrott a kezemből. - Jake pedig csak a legjobb barátom, semmi több. - emlékeztettem magam.
-Amy ébren vagy? - hallottam anya hangját a konyhából.
-Igen. - kiabáltam.
-Gyere reggelizni. - mondta. Kimentem a konyhába ahol anya és Katy ültek az asztalnál.
-Lányok, ma kaptam egy csomagot, illetve ti kaptatok. Zack bácsikátok küldi. - nyújtott felénk anya két dobozt. Kinyitottam. Egy mappa volt benne, alatta pedig még egy doboz. A második dobozt kinyitva egy laptopot láttam.
-De jó! - kiáltottam fel.- Anyu! Nézd kaptam egy új laptopot. - mutattam felé az új rózsaszín szerzeményem.
-Te mit kaptál? - néztem Katy felé.
-Egy telefont. - mutatta fel a türkizkék szerkezetet. Ebben a pillanatban megszólalt a szobámban az én telefonom. Felálltam a székről és a szobába siettem.
                                                     
                                                              > rejtett szám hív <
-Halo? - szóltam bele.
-Szia Amy, Liam vagyok. Harry elhagyta a telefonját. Azt üzeni, hogy nálunk találkozzatok. Mondhatom a címet? - már ott lefagytam, hogy Liam.
-Liam? Liam Payne? - kérdeztem hebegve.
-Igen, igen tudom. Úúúúú!. - mondta lányos, vinnyogós hangon.
-Mondhatod. - zökkentett ki ezzel a 'színjátékkal'. Lediktálta a címet, elköszönt és letette. Vigyorogva dugtam zsebre a cetlit amire az imént írtam. Visszamentem a konyhába.
-Ki hívott? - kérdezte anya.
-Egy barát. - mosolyogtam
-Na de vissza a tárgyra. Ezt kaptátok Zack bácsikátoktól, de tőlem ezt kapjátok. - emelt ki a hűtőből egy hatalmas tortát. - Boldog szülinapot lányok.
-Köszönjük. - ámultunk Katy-vel. A torta valami isteni volt. Miután befejeztük az igen tápláló és egészséges reggelit, felhúztam a cipőmet és már indultam is.
-Elmentem dolgozni. Sziasztok. - léptem ki az ajtón. Az időjárás ezen a napon sem hazudtolta meg magát. Az eső szakadt és a fák csak úgy dülöngéltek a szél borzasztó ereje alatt. A King of Caffé előtt megálltam. Mielőtt még beléptem volna, a láncot betűrtem a pólóm alá, hogy a medál ne látszódjon.
-Sziasztok. - léptem be az ajtón. Odabent nem hittem a szememnek. Egyetlen egy szabad ülőhely sem volt. Annyian voltak a kávézóba mint még soha.
-Itt meg mi történt? - léptem Adam mellé.
-Jake kitalált egy új kávét. Csak úgy özönlenek érte az emberek. - mosolygott elégedetten Adam. Felkaptam a fejemre a saját tervezésű sapkát és már is beálltam pincérnek, pultosnak és mosogatónak egyaránt. A rossz idő ellenére egész nap nyüzsögtek az emberek. Mindenki vagy Jake új kávéját kérte, vagy az én kedvencemet, vagy a híres neves Adam nutellás fánkját. Amire egy szó van. Mennyei. Műszak vége felé, már kezdtek elmenni a vendégek, három órára pedig teljesen kiürült a kávézó.
-Fárasztó nap volt. - ültem le az egyik székre, miután a takarítást is befejeztük.
-De forgalmas. - mosolygott Jake.
-Az biztos. - helyeselt Adam.
-Ha nem bánjátok én most elmegyek. A délutáni frontot már ketten is bírni fogjátok és dolgom van. Holnap vállalom helyetted a délutánit. - néztem Jake-re miközben levettem a citromsárga baseballsapkát.
-.Menj csak. De majd hívlak. - mondta.
-Rendben. Sziasztok. - köszöntem és kiléptem a hideg, esős, szeles időbe.Elindultam a Liam által megadott címre. Az utcát hamar megtaláltam és a házszámot is aránylag, így amikor odaértem lenyomtam a kerítésen lévő kaputelefont.
-Gyere csak be Amy, Harry már vár. - hallottam meg Zayn hangját a kis dobozban. A kapu kitárult előttem én meg végigsétáltam a hatalmas udvaron egészen a bejáratig. Ott még csak kopognom sem kellett, kinyílt az ajtó és Niall állt a túloldalán.
-Szia Amy. - mosolygott kedvesen. - Gyere beljebb. Szárítkozz meg.
-Szia, köszi. - mondtam és lassan beléptem a hatalmas házba.
-Harry a nappaliban és mi pedig fent leszünk az emeleten ha nem bírnál vele. - mutatott az óriási csigalépcső felé, ahol pár percen belül el is tűnt. Beléptem egy szobába ahol Harry a kanapén ült és látszólag nagyon ideges volt.
-Szia. - pattant fel hirtelen amikor meglátott.
-Szia. - mosolyogtam. Beljebb léptem a szobába ahol minden nagyon tiszta és szép volt. Ahhoz képest, hogy öt kamasz fiú lakik benne, nagyon rendezett kis......kastély?!
-Gyere, ülj le.- mutatott a kanapéra amin az előbb ő is ült. Lehuppantam a kényelmes bútorra és ránéztem Harry-re, hogy most éppen mit is akar csinálni?! Mert nekem fogalmam sem volt.
-Figyelj. - kezdte - Én nagyon sajnálok mindent amit tettem, szeretném ha újrakezdenénk az egészet. Szeretném ha újra olyan mosolygósnak látnálak, ahogy megismertelek.
-Öhm...amikor megismertél épp elájultam és vérzett a fejem. - mondtam.
-Igaz. - gondolkozott el, mire mindketten felnevettünk.- Tehát nagyon szeretném, ha ugyanilyen vidám csaj lennél, akit nagyon nehéz, megszerezni. Mert ezt szeretem benned.
-Te szeretsz? - kérdeztem halkan.
-Igen. Igen Amy szeretlek és nagyon nehéz volt nélküled. A fiúk bizonyíthatják. Egész idő alatt a szobámban ültem és mást sem csináltam, csak a plafont bámultam. Nagyon hiányzol és szeretném ha visszakaphatnálak. Ez a másfél hónap túl sok volt nélküled. - fejezte be. Nem tudtam, és nem is akartam semmit mondani. Nem tettem mást, csak kivettem a pólóm alól a medált, hogy látható legyen. Amikor meglátta, hogy az ő H betűje lóg a nyakamban, nem tett mást csak elmosolyodott. Pár pillanat múlva két hatalmas tenyerét az arcomra tette, tekintete először bizonytalanul elidőzött az ajkaimon, majd forró száját az enyémnek nyomta. Minden érzés ami eddig elzárva élt bennem és még csak a létezésükről sem tudtam, hihetetlen erővel törtek elő belőlem. A hatalmas lyuk a szívemnél egy pillanat alatt olyan lett, mintha soha nem is lett volna. Azt kívántam, hogy ez a pillanat örökké tartson. Nem akartam mást, csak őt. Harry-t. Semmi kétség nem volt bennem, hogy rosszul döntöttem amikor idejöttem. És most, most pedig olyan szenvedélyesen csókol, hogy azt nem lehet szavakkal leírni. Éreztem, hogy a benne lévő érzések is előtörnek és ez tetszett, mindkettőnknek. sajnos ez a mesebeli pillanat sem tarthatott örökké. Lassan távolodottak az ajkai az enyéimtől. Amikor pár centi volt köztünk mindketten kinyitottuk a szemünket és egymásra mosolyogtunk.
-Szeretlek. - suttogtam. Ez nem olyan szeretet amit akkor éreztem amikor még New Yorkban a posztereimet nézegettem. ez teljesen más volt. Válaszképp csak egy apró puszit nyomott a homlokomra.
-Amy. Szeretném ha itt maradnál. - mondta a szemeimet nézve.
-Holnapig.- mondtam, majd újra megcsókolt. Ujjait az enyéimre fonta és felsétáltunk a csigalépcsőn. Fent a többiek egy nagy közös nappaliban tévéztek amikor mi kéz a kézben megjelentünk.
-Hát emberek ez gyorsan ment.- mondta Zayn, mire a többiek elröhögték magukat. Harry közben egy szoba felé húzott. Amikor kinyitotta az ajtó, Louis szólalt meg:
-Csak okosan. - kacsintott rám, majd a többiek elismerésképp, hogy milyen jó poén volt, pacsiztak vele egyet. Beléptünk a szobába. Harry becsukta magunk mögött az ajtót, én pedig szemügyre vettem az óriási franciaágyat. Közben Harry hátulról átölelt és apró csókokkal halmozta el a nyakamat. Ledöntött az ágyra és az este úgy alakult ahogy annak kellett.

9.rész

Kedves Naplóm.

A rémálmok még mindig kísértenek, de már nem ugyanaz az álom. A földön kuporgok és sírok, hogy elment, de egy kéz megfogja a vállam. Leül mellém és gyengéden így szól:
-Ne sírj fura lány. Nála jobbat érdemelsz.
Kivételesen nem a sikoltozásomra ébredtem. A telefonom mérhetetlen hangerővel kezdte játszani MKTO-tól a Thank you-t.
-Ki az ilyenkor?-gondoltam.-Igen?-szóltam bele a készülékbe.
-Jó reggelt fura lány. Jobb lesz a sietsz, mert elfogunk késni.-hallottam meg Jake hangját.
-Szia, miért mennyi az idő?-kérdeztem két ásítás között.
-Hét óra. Úgy, hogy ma reggel már nincs idő benézni Adam-hez, de siess, lent várlak.- mondta, majd a telefonom pittyegő hangot adott ki ami azt jelezte, hogy Jake kinyomott.
-Hét....hét óra....HÉT ÓRA??-fogtam fel. Magamra rángattam egy szűk farmert egy fehér pólót meg egy kék blézert és a fürdő felé vettem az irányt. A hajamat már nem volt idő megmosni így lófarokba kötöttem. A tükörben hátra pillantottam. Ajtó sehol.
-Rá kéne jönnöm, hogy milyen időközönként látszik.-gondoltam, de a további eszmefuttatásaimra nem volt idő, így felkaptam a táskámat, felhúztam a szürke conversemet és már rohantam is. Még jó, hogy ilyen ügyetlen vagyok, a lépcsőn egyszer majdnem sikerült hasra estem, de isten áldja azt az embert aki kitalálta a korlátot. A lépcsőház ajtaját csak úgy kivágtam, én meg a szó szoros értelmében kiestem az utcára.
-Azért ennyire nem kellett volna sietned.- mondta Jake, miközben jóízűen nevetett. Odalépett mellém, majd felsegített.
-Hú, kössz.. Szia.-lihegtem.
-Szia...te egyre furább vagy.-nevetett tovább.
-Hé! Egyáltalán nem vicces. És jobb lesz ha most elindulunk. - "durciztam" és beültem az anyósülésre.
-Csinos vagy.-nézett a szemembe amikor ő is beült.
-Köszönöm.-néztem végig magamon, miközben egy hajtincsemet csavargattam. Közben a motor felbőgött és szép lassan gurulni kezdtünk. A "King of Caffé" előtt viszont megálltunk.
-Nem úgy volt, hogy már nincs idő kávézni?-kérdeztem.
-Ha elvitelre kérjük akkor van idő.-mosolygott rám majd kiszállt az autóból, átsétált az én oldalamra és kinyitotta nekem az ajtót.
-Öhm..köszi.- mondtam zavaromban.
-Szia Adam.-kiáltotta el magát Jake amikor beléptünk.
-Sziasztok gyerekek.-köszönt idős barátunk, miközben épp mosogatott.-Mit adhatok?
-Elvitelre egy duplacsokis, mályvacukros capuccinót, mellé egy fehércsokis fánkot és egy fekete kávét.- adta le a rendelést Jake.
-Tej esetleg cukor bele?
-Nem kérek semmit, köszi. - mondta és borravalóval együtt a pultra rakta a pénzt. Adam máris eltűnt hátul a konyhában.
-Miért fizeted ki nekem?-kérdeztem.
-Mert ma különleges nap van..-mondta én meg agyalni kezdtem, hogy mi lehet az. Egyszerűen semmi sem jutott eszembe.
-Köszönjük, szia Adam.-vette el a reggelinket Jake.
-Én köszönöm gyerekek,sziasztok.-köszönt el Adam, majd visszaültünk a kocsiba. Jake a kabátzsebéből előhúzott egy apró, rózsaszínű dobozt és felém nyújtotta a fánkkal és a kedvenc kávémmal együtt.
-Boldog szülinapot.-mosolygott rám. Jaj...tényleg. Átvettem a dobozkát és lassan kinyitottam. Egy lánc volt benne amin egy J betű díszelgett medálként.
-J mint Jake?-kérdeztem.
-Azt hiszem.
-Jake ez csodaszép!! Köszönöm.-mondtam elérzékenyülve majd szorosan átöleltem és nyomtam az arcára egy puszit.
-Nagyon szívesen.-mondta és meleg ajkait én is az arcomon éreztem, mire muszáj volt elmosolyodnom. Jake felrakta a nyakamba a láncot, beindította a motort és már közeledtünk is a London Eye Középiskola felé.
-Van még egy meglepetésem, de azt csak suli után tudom odaadni.-mondta útközben miközben én nagyban a fánkomat majszoltam.
-Délután hol?-kérdeztem, miután lenyeltem egy méretes falatot.
-Adam-nél.-mondta sejtelmesen.
-Nem kérek még egy kávét. Csak reggel szoktam inni.-mondtam és még egy jókora darabot tömtem a számba.
-Nem is kávét kapsz.-nevette el magát. Leparkolta a kocsit a suli előtt. Kiszálltunk és besétáltunk az ajtón, miközben felmutattuk a suliszalagunkat. A teremben a szokásos felfordulás fogadott, de amint beléptünk, hirtelen mindenki elhallgatott és néma csend telepedett az osztályra. Mindenki minket nézett, a nyakláncomat és a kezünket. Csak akkor vettem észre, hogy Jake kezére szorosan ráfonódik az enyém.
-Oh....bocsi.-mondtam és elkaptam a kezem az övétől. Nem szólt semmit, csak mosolyra húzta a száját. Leültünk a helyünkre. Újra visszahangosodott az osztály, amitől megkönnyebbültem. Pár perc múlva Katy állt az asztalunk előtt.
-Szia Amy. Reggel nem találkoztunk. De nem felejtettem el.-mosolygott és átadott egy lapot. De jó neki. Én elfelejtettem.
-Köszönöm. Nagyon tetszik.-mondtam és átöleltem. Valamit elfelejtettem. De mi az?! Ez nem igaz! De béna vagyok. Ikrek vagyunk. Pár órás eltéréssel. De Katy-nek is ma van a szülinapja. A francba.
-Neked is boldog szülinapot Katy. De én az ajándékodat otthon hagytam.-füllentettem.
-Nem baj. Akkor majd suli után.-mondta kicsit csalódottan.
-Nem lehet. Suli után Jake-kel leszek. De ígérem Mire megszületsz. Vagyis délután ötre megkapod az ajándékod.-mondtam.
-Amy, hagyd csak. Suli után menj haza és utána találkozunk Adam-nél. - szólt közbe Jake.
-Igazán?-kérdeztem, mire bólintott.- Akkor suli után.- néztem Katy-re.
-Oké.-mosolygott, majd odébbállt.
-Nem vettél még semmit ugye?-suttogta Jake.
-Nem hát. Teljesen kiment a fejemből. De van egy ötletem.-mondtam. A matektanár belépett a terembe és elkezdődhetett egy igazán "izgalmas" óra. A negyvenöt perc alatt Jake-kel végig azon ügyködtünk, hogy úgy igyuk meg a kávénkat, hogy Mrs. Thompson ne vegye észre. A nap gyorsan eltelt. Délután épp a suli előtt álltam és vártam Jake-t, hogy megbeszéljünk ezt azt amikor Harry hirtelen előttem termett.
-Szia Amy.-köszönt, majd alaposan szemügyre vette a nyakláncomat.
-Szia Harold.
-Oh...na mindegy csak azt akartam megkérdezni, hogy esetleg holnap találkozhatnánk e?-kérdezte.
-Hát, szerintem ráérek.-mondtam
-Oké, akkor majd hívlak. Mellesleg. Boldog szülinapot.-nyomott a kezembe valamit, majd elsétált. Az ajándék szó szerint sokkolt. Egy nyakláncot kaptam amin egy H betűs medál díszelgett.
-Hát ez csodás.-gondoltam magamban fintorogva. Hirtelen összeborzongtam amikor valaki a hátam mögött szólított.
-Jake!.-kiáltottam fel, és gyorsan zsebre vágtam a láncot.
-Akkor amint végeztél otthon, gyere Adam-hez. - mondta Jake. Megölelt és már el is indult a kocsija felé.
-Jake!.-kiabáltam a nevét ismét.-Nem felejtettél el valamit?-kérdeztem miközben magamra mutattam.
-Ja tényleg, én hoztalak. Akkor menjünk-mondta, majd hazafuvarozott. Otthon, gyors összedobtam egy képeslapot.
-Katy, itt vagy?-léptem be a nappaliba.-Boldog szülinapot.-adtam át  lapot.
-Köszön, nagyon szép.-mosolygott.
-Most viszont mennem kell. Szia Katy. Szia Anyaaa!.-kiabáltam majd kimentem az utcára. Másfél hónapja nem hívtam anyának. Fura, de kezd minden a helyére állni. Adam kávézója előtt megálltam.
-Sziasztok.-léptem be.
-Szia Amy.-hallottam egyszerre a konyhából és a pulttól.
-Mégegyszer boldog szülinapot. Aztán gondját viselni.-kacsintott rám Jake, majd egy dobozt nyújtott felém. A kíváncsiság majd megőrjített ezért hamar leszedtem a doboz tetejét. A látvány elkápráztatott. Egy nagyon aranyos kiscica nézett a szemembe.

-Jake!! Komolyan?-néztem legjobb barátom szemébe

-Igen. Gondoltam örülnél valakinek, aki meghallgat, ha én nem vagyok a közelbe.-mosolygott.

-Nagyon édes. Köszönöm!-ugrottam a nyakába.

-Szívesen. Mi lesz az apróság neve.-kérdezte.

-Nem tudom. Talán. Kitty.-mondtam.

-Szép név.

-Figyelj Jake, nem bánod ha én most...

-Menj csak. Majd Adam-mel befejezzük a takarítást. 

-Köszönöm, szuper vagy. Sziasztok!.-kiabáltam és már kint is álltam az esőben. Mostanában egyre többet esik Londonban.

-Ne aggódj Kitty, nem fogsz elázni.-suttogtam és egészen hazáig meg sem álltam a bicajommal. A lépcsőházban leraktam a járgányomat és futólépésben mentem a hatodikra, miközben szorosan fogtam a dobozt.

-Anya, Katy gyertek ide!-kiabáltam amikor beléptem.

-Igen?-lépett elém anyu.

-Nézd mit kaptam az egyik barátomtól.-nyitottam ki a dobozt.

-De aranyos.-mondta egyszerre anya és Katy aki időközben jött. Megsimogatták, de csak óvatosan mert nagyon kis félős volt. Amikor kiélték magukat rajta, bementünk Kitty-vel a szobámba. Csináltam neki egy kis alvóhelyet ami pár pokrócból, meg egy régi plüssmaciból állt. Kivettem a cicát a dobozból és leraktam a helyére. Addig simogattam, míg végül elaludt. Közben Katy bejött és leült az ágyára.

-Már jobban vagy?-kérdezte arra célozva, hogy egy hónapig zombi voltam.

-Azt hiszem.-mondtam.-De még elég ingatag vagyok. Szerencsére Jake segít.

-A cicát is tőle kaptad ugye?-kérdezte, talán csalódottan. Nem ismertem fel az arcán az érzést.

-Igen.-mosolyodtam el.

-Amy?-kérdezte.-Ti most együtt vagytok? Csak mert a nyaklánc, a cica, meg ahogy reggel bejöttetek a terembe.

-Nem, nem vagyunk együtt...azt hiszem.

-Értem.

-Tetszik neked igaz?-kérdeztem, mire teljesen elpirult.

-Talán egy egész kicsit.

-Figyelj Katy. A nyáron nagyon sokat változtál. Hidd el, ha olyan lennél, mint tavaly, több esélyed lenne. De így...És mi van a barátoddal?-kérdeztem.

-Még együtt vagyunk. De nem igazán szeretem. De Amy! Én szeretem azt aki lettem, az új külsőmet a barátaimat és talán még a viselkedésemet is.

-Akkor viszont mondj le Jake-ről. - mondtam, mire lefeküdt, betakarózott és azt hiszem álomba sírta magát. Én is ledőltem, de előtte óvatosan, hogy ne ébresszem fel, az ágyam szélére raktam Kitty-t. A dorombolására én is hamar elaludtam.

8.rész

Először is nagyon boldog születésnapot kívánok egy kedves barátnőmnek, Vivinek. Isten éltessen!
És persze meghoztam az új részt.

Kedves naplóm.

A rémálmok nem hagytak alább, így ismét a párnába fojtott sikolyomra ébredtem. Első utam a fürdőbe vezetett. Ajtó sehol. Ismét eltűnt. Nem foglalkoztam vele sokat. Felöltöztem, bedobáltam az aznapi cuccomat a sulitáskámba és elindultam. A lépcsőházban megragadtam a jó öreg bringám és egyenesen Adam kávézójához tekertem. A tegnapi borús idő meghozta eredményét. Az eső szakadt, de úgy ahogy Londonban még soha nem láttam. Amikor odaértem a "King of Caffé"-hoz, már csurom vizes voltam. A járgányomat leparkoltam a bejárat előtt én pedig beléptem a teljesen üres kávézóba. Adam a pultnál ült, magába roskadva miközben egy bögre kávét hörpintett fel.
-Szia Adam.-léptem mellé.
-Hello Amy.- mondta két hatalmas sóhajtás között.
-Valami baj van?-kérdeztem.
-Ha csak baj lenne! De ez katasztrófa! Ma reggel megjelent két fickó a kávézóba. Valami frappáns nevű cégtől jöttek. Azt mondták, ha nem lesz forgalom, és persze bevétel. Akkor bezáratják, és a "kávézók királya"  nem lesz többé.-mondta.
-Oh...és hogyan lehetne elérni, hogy több ember járjon ide.-kérdeztem.
-Reklámok. Alkalmazottak. Új italok és sütemények. De én sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy még a reklámokat és az alkalmazottakat is fizessem. Amy azt hiszem a kávézónak vége. Sajnálom, de arra kell kérjelek, menj el. Még össze kell pakolnom.-mondta, majd felállt elrakta a bögréjét, odasétált az ajtóhoz és feltette a ZÁRVA táblát. Kinyitotta az ajtót és a kezével azt mutatta, hogy jobb lesz ha most megyek. Komótosan kilépkedtem a szakadó esőbe. Felültem a bicajomra és lassan elkezdtem tekerni a suli felé. A suli előtt megláttam Jake-t.
-Szia.-lépdeltem mellé.
-Szia fura lány.-mosolygott rám kedvesen.
-Fura? Tehát ezt a becenevet érdemeltem?-nevettem fel. Régóta nem nevettem, el is felejtettem, milyen jó érzés.
-Igen, miért, zavar?
-Nem. Tetszik.-mondtam őszintén. azt hiszem elmondhatom, hogy van egy barátom, és ennek nagyon örülök.
-Letörtnek látszol. Van valami baj?-kérdezte, miközben felmutattuk a kütyünket a portásnak.
-Egy nagyon jó barátom kávézóját befogják zárni, ha nem lesz forgalma.-nyögtem ki egy szuszra, és azonnal elfogott az az érzés, hogy nekem valahogyan segítenem kell.
-Hát nekem kéne egy munka. Esetleg dolgozhatnék ott. Nem kérkedésből, de ha  Jake Turner ott dolgozik, a lányok megrohamozzák azt a kávézót.-mondta mire muszáj volt nevetnem.
-Nem rossz ötlet. Talán....dolgozhatnánk ott együtt.-mondtam.
-Jó ötlet.-mosolyodott el.
-Nem tudsz véletlenül valakit aki reklámozhatná a kávézót?-kérdeztem, miközben leültünk a helyünkre és előpakoltuk a tankönyveket.
-Apámnak reklám cégje van. Megkérhetem, hogy segítsen.
-Hát ez szuper!-kiáltottam fel, mire az osztály nagy rész ránk szegezte tekintetét. Köztük a húgom féltékeny szempárját is láttam. Én csak egy önelégült mosolyt küldtem felé és már el is fordult.
Az órán megbeszéltem Jake-kel, hogy kéne egy logó és pár "egyenruha".
-Rajzolni nem tudok és nem fogok nevetséges kötényt viselni.-nevette el magát Jake.
-Akkor.....egy sapit felhúznál?-kérdeztem.
-Talán. Ha nem rózsaszín vagy lila.
-Pedig jól állna.-mosolyodtam el.
-Jake, Amy? Megtudhatnánk, mi ilyen vicces?-nézett ránk szúrós tekintettel a tanár úr.
-Természetesen.-állt fel Jake, amivel meglepett.-Éppen arról beszélgettünk, hogy milyen jól állna nekem a rózsaszín.-magyarázta komoly arccal. Alig bírtam visszatartani a nevetésemet.
-Értem, köszönjük Jake Turner. Ülj le kérlek.-mondta a tanár.
-Te teljesen bolond vagy.-súgtam oda neki, amikor újra mellettem ült.
-Jobb lesz ha megszokod.-mondta egy féloldalas mosolyt villantva. A nap további részén megterveztem a kávézó logóját és közösen arra jutottunk, hogy citromsárga sapkánk lesz. Jake azt mondta, hogy suli után menjünk el a kávézóba és mondjuk el az ötletünket.
-Szakad az eső.-húztam el a számat amikor, kiléptünk az ajtón.
-És? A kocsi nem ázik be.-mosolygott. Oh, Tehát kocsija is van. Jake a biciklimet cipelte a kocsiba amikor Harry...igen kimondtam a nevét...lépett elém.
-Szia Amy.-köszönt.
-Szia.
-Figyelj. Szeretném ha ezt a balhét köztünk semmisnek tekintenénk. Nagyon sajnálom ahogy viselkedtem.-mondta. Átok azokra a gyönyörű szemekre. Nem lehet nekik nemet mondani.
-Rendben, és én is sajnálom. De szeretném, hogyha megint barátok leszünk nem csak AZ miatt maradnál mellettem.-mondtam miközben ajtó formát mutattam a kezemmel.
-Persze. Az igazság az, hogy hiányzol. És én csak is Miattad jöttem ide.-mondta és közben a kedvenc mosolyomra húzta száját.
-Találkozhatnánk valamikor, hogy többet tudjunk beszélni, de most mennem kell. Szia.-mondtam, és Jake kocsija felé vettem az irányt.
-Szia, örülök, hogy beszélhettünk.-mondta, majd csalódottan nézte végig, ahogy egy másik srác kocsijában ülve hagyom el a suli épületét.
-Ő ki volt?-kérdezte Jake útközben.
-Egy régi barát, egy hónapja összevesztünk, de most valami folytán a megbocsájtásomat szeretné.
-Miatta nem jöttél a táborba sem, ugye?-nézett rám.
-Igen. Nagyon megviselt. Sokat sírtam miatta és máig rémálmaim vannak vele kapcsolatban.-mondtam.
-Hát, ha engem kérdezel, én nem bocsájtanék meg neki ilyen könnyen. Nagyon megbántott téged, és csak egy bocsánattal és mosollyal nehogy már el legyen rendezve az egész.-mondta Jake.
-Igazad van.Teljes mértékben.
-Itt balra ugye azt mondtad?-kérdezte, miközben az útra mutatott.
-Igen.-mondtam. Pár perc múlva már bent álltunk a kávézóban. Elmeséltük Adamnak az ötleteinket.
-Gyerekek, ez remek, de sajnos én nem tudlak rendesen megfizetni titeket.-mondta Adam, amikor ahhoz a részhez értünk, hogy nála dolgoznánk.
-Adam, engem nem kell fizetni. Én örülök ha itt lehetek.-mondtam teljesen őszintén.
-Én pedig megelégszem azzal ha kaphatok egy kis kedvezményt ha itt szeretnék étkezni.-ajánlotta fel Jake.
-Remek! Akkor segítsetek kicsit felpofozni ezt a helyet, ugyanis ha így néz ki, akkor nem sok vendégünk lesz.-mondta és a kezünkbe nyomott két seprűt. Egészen estig ott voltunk. Kisebb szüneteket tartva de folyamatosan takarítottunk. Úgy döntöttünk, hogy a festést és a konyha kitakarítását másnapra hagyjuk, így este nyolckor Jake hazafuvarozott. A ház előtt kivette a bicajomat a csomagtartóból és segített berakni a lépcsőházba.
-Köszi.-mondtam.
-Mégis mit?-kérdezte.
-Mindent amit ma tettél. Segítettél egy nagyon kedves barátomnak. Tudod, Adamnak csak ez a kávézója van, semmi más. A felesége már öt éve meghalt. A fia tavaly kiköltözött Canadába. Senkije nincsen. Csak a kávézó.
-Egy nagyon fontosat kihagytál. Van egy nagyon jó barátja. Te, Amy.-mondta majd szorosan megölelt.- Holnap korán reggel a ház előtt foglak várni.-mondta még mindig átölelve.- Szia Amy.
-Szia.-mondtam , majd elengedtük egymást. Jake beszállt a kocsiba és elhajtott én pedig lassan felmásztam a hatodikra. Otthon már mindenki aludt. Én egyenesen a nappaliba mentem. Ledőltem a kanapéra és elgondolkoztam azon, hogy úgy érzem a hatalmas lyuk a szívemnél, egyre kisebb lesz és ezt csak egy embernek köszönhetem.

'Nyaralás'

Sziasztok, köszönöm, hogy ennyien megnéztétek az új részt. Legközelebb 20-21én tudok csak részt hozni, mert nyaralni megyek.

Puszi.

7.rész

Kedves Naplóm!

A sikításomra hajnali négykor keltem. Lassan lenyugodtam és feleszméltem, hogy a nappaliban vagyok. Meglepődtem, pedig nem kellett volna. Már két hete itt alszom, hogy Katy-t ne ébresszem fel a hiszti rohamaimmal. Csupa verejték voltam és ahhoz képest, hogy aludtam, igen kimerült. Bementem fürdőbe és alaposan megmostam hideg vízzel az arcomat. Nem akartam, de belepillantottam a tükörbe. Ott volt. A régi, kopott, titokzatos ajtó ott állt ahol egy hónapja láttam. Csak álltam és mereven szegeztem tekintetemet az említett ajtó felé. Féltem. Csak nem tudom mitől. Tettem egy lassú és óvatos lépést az ajtó felé, majd még egyet. Ott álltam. Közvetlen az ajtó előtt. Megérintettem. Régi fa lécei durva szálkás tapintatúak voltak. Eddig észre se vettem, kék festékdarabok voltak rajta. Tovább simítottam durva felületén, mire pár mélyedést éreztem. Számoltam...egy...kettő...három...négy...öt. Pontosan öt mélyedés, párhuzamosan egymás mellett. Picit balra húztam a kezemet. Ott is. Ugyanolyan öt mélyedés. Karmolások! Valaki végighúzta rajta mind a tíz körmét...mintha kínoznák, vagy...nem akart volna bemenni. Ashley! Ashley sem önszántából ment oda! Suzanne lökte át az ajtón. Ez nem lehet! Valóban? Valóban igaz? Borzasztóan megrémültem. Nem tudtam mást tenni, megfogtam a sulitáskám és hajnali fél ötkor kimentem az utcára. Sötét volt, és hidegebb mint amilyen időjárást megszoktam a nyár folyamán. A napnak már haloványan világítani kellett volna, de nem volt sehol. Sötét, borús, szeles idő volt. Nagyon fáztam, ráadásul ilyen időben hülyének néztek volna, ha kint ülök a parkban ezért beültem kedvenc kávézómba.
-Szia Amy! Ilyen korán?-lépett mellém imádott pincérem, aki legalább 60 éves volt és akit nagyon megkedveltem mióta itt lakom.
-Szia Adam. Igen. Nem bírtam aludni.A szokásosat kérem szépen.-mondtam majd egy olyan őszinte mosolyt próbáltam előcsalni magamból amilyet csak tudtam. Fura érzés volt. Már egy hónapja nem mosolyogtam. Sőt már egy hónapja nem beszélgettem úgy igazán senkivel. Pár perc múlva megkaptam a dupla csokis, mályvacukros, tejeskávémat.
-Na mesélj, mi van veled. Régen láttalak erre felé.- ült le mellém Adam.
-Nem sok kedvem van mesélni.
-Értem....Ma kezdődik a suli igaz?-bökött a táskámra.-Várod már?
-Nem. Egyetlen egy ismerősöm se lesz. Utálom a Londoni életem. Visszaakarok menni New York-ba.-panaszkodtam.
-És? Mi akadályoz meg?-nézett rám őszinte mosollyal.
-Minden..és mindenki. Rajtad kívül. Adam?! Benézhetek hozzád naponta akár többször is? Nem szeretek, otthon lenni. A parkba meg nem mehetek ilyen időben.
-Szívesen fogadlak. Ha te nem jönnél az egész napom kínkeserves lenne. Nem szeretem ezt a "nyüzsgést".-nevetett fel. Hát igen. Adam kávézója nem éppen a legnépszerűbb hely Londonban. Rajtam kívül eddig még csak pár idősebb nénikét láttam itt.
-Akkor majd délután jövök. Mennem kell, mert elkések. Szia Adam.
-Szia!-integetett, majd elvitte az üres bögrémet az asztalról én pedig kiléptem a kávézó ajtaján. A hideg szél azonnal megcsapta az arcomat. A suli nincs éppenséggel közel hozzánk, konkrétan majdnem a város másik végén. Jó azért túlzok, de messze van. Emily még nem vett nekem bérletet, a bringámat a lépcsőházban hagytam így csak a jó öreg szürke conversemre számíthattam. Amikor csekély másfél óra alatt odaértem a sulihoz, megálltam és alaposan szemügyre vettem. Komor, nagy és szürke. Ezekkel a szavakkal tudnám leírni a London Eye Középiskolát. Igen, ez a neve ugyanis a látványosság csak két saroknyira van a sulitól. Amint beléptem megéreztem a jól ismert krétapor és szigorúság szagát. Majdnem minden suliban ilyen szag van. Utálom.
-Hova hova? - állított meg egy mogorva fickó aki minden bizonnyal a portás lehetett.
-Órára?! - vontam fel a szemöldököm.
-Suliszalag? - kérdezte. Hogy mi? Itt még olyan is van? Mi ez börtön? - gondoltam.
-Még nincs. Új vagyok.-feleltem furán, mert nem nagyon értettem  helyzetet.
-Értem. Nevet és osztályt kérek.-fogott meg egy állítható kütyüt, ami leginkább egy karórához hasonlított, de az óra rész helyett egy kis érintőképernyős ketyere volt.
-Őő...Amy Smith....10.B.
-Rendben tessék.-mondta és rárakta a kezemre. Beléptem az aulába ahol még csak pár gyerek tobzódott kisebb nagyobb csapatokban. Leültem egy padra és tanulmányozni kezdtem a 'suliszalagom'. Ott volt a nevem, az osztályom, az osztályfőnököm neve, és ha megnyomtam egy gombot az egész órarendemet kiírta.
-Ez meg mi? Hol vagyok az űrben, vagy esetleg 2050-ben?-gondoltam. Az órám pittyegni kezdett és kiírta, hogy melyik terembe menjek. Nagy nehezen megtaláltam. Kopogtam majd benyitottam. A látvány ami fogadott, nem tetszett. Nem volt bent tanár, elszabadult a pokol. Egy csapat fiú valami számítógépes játékról zagyvált, egy kisebb csapat keresztrejtvényt fejtett és könyveket mutogattak egymásnak. Aztán nem volt nehéz megtalálni a húgomat. Az osztály közepén ült egy pad tetején és a barátnőinek fecsegett akik körbeállták az asztalt miközben egy rózsaszín hajtincsét csavargatta és kurta pillantásokat vetett egy fiú felé, aki egyedül ült. Megismertem a képekről. Jake. Máshol nem volt hely és rajta kívül még csak látásból sem ismertem senkit.
-Szia, szabad?-kérdeztem amikor odaléptem mellé. Most először sikerült igazán őszinte mosolyt villantanom.
-Szia, persze, ülj csak le. Jake vagyok.-mondta és csak akkor tűnt fel, hogy miért pletykálhat róla a húgom. Igazán helyes fiú. Kusza barna tincsei belelógtak, tengerkék szemébe. Ha helyes lenne nem lenne elég, de mit ne modjak nagyon barátságosnak tűnt.
-Amy.-mondtam egyszerűen és lehuppantam a mellette lévő székre.
-Amy Smith? Az egyetlen aki nem jött táborba ugye?-mosolygott huncutan.
-Igen, akkor felismertél.
-Miért nem jöttél?-kérdezte.
-Hoszzú.-mondtam és ennél többet nem is beszélgettünk aznap. Ha akart volna se tudtunk volna ugyanis ezzel a rövid beszélgetéssel felbolygatta az emlékeimet és egész álló nap gondolkodtam, és próbáltam nem sírni. Ezen kívül ami még érdekes lehetett aznap az az egyik szünet volt, amikor megláttam Őt az egyik szünetben. Nem tudtam, hogy ide jár. Amikor megpillantottam beszaladtam az öltözőbe és ott tört rám a hiszti roham. Miután vége lett a napnak, lassan elsétáltam Adam kávézójához. Beültem, elmeséltem a napomat, kérdezgettem a forgalmáról, megírtam a házim és hazasétáltam. Otthon nem volt kedvem semmit csinálni, így ledőltem a kanapéra és álomba sírtam magam.

'Blogmegjelenítések'

Sziasztok, régóta nem jelentkeztem. Először is jó hír, ma nagy valószínűséggel hozok egy új részt :) Másodszor pedig köszönöm az 500+ oldalmegjelenítést imádlak Benneteket :)

6.rész

Kedves Naplóm!

Mióta Ő elment, azt sem tudom ki vagyok. Az üresség, az érzéketlenség és nem utolsó sorban a szomorúság átvette felettem az irányítást. Próbálok egyáltalán nem gondolni Rá, mert ha csak megfordul a fejemben, szúró fájdalmat érzek, az egész testemben. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy életem szerelme itt volt, hogy megkaphattam volna, de én elszúrtam. És most mit csinálok? Hát Róla beszélek. A nevét véletlenül sem merem akár csak magamban sem kiejteni, mert ha megtenném földre rogyva átvennék a hatalmat forró könnyeim. Azóta a bizonyos nap óta eltelt már 1 hónap, és én azóta nem merek senki felé semmilyen érzelmet táplálni, mert azt is elszúrnám, és egy életre megbántanék mindenkit. Egy hónapon keresztül itthon ültem és próbáltam semmire sem gondolni, elterelni a figyelmemet valamivel, hogy ne legyen rajtam úrrá az üresség, a tátongó lyuk ami nagyon közel van a szívemhez. Egy hónap, sok idő, de nem annyira, hogy bármit is elfelejtsek. Mindent ami Őrá emlékeztet félre tettem, hogy megpróbáljam kiverni az emlékezetemből. De a tudatalattim folyton megmutatja, hogy soha nem tudom elfelejteni. Se egy hónap után, sem egy év után, sem tíz év után. Sokat gondolkodtam azon, hogy most, hogy ilyen helyzetbe kerültem, lehet hogy a legjobb megoldás az öngyilkosság lenne, de ezzel sok, számomra fontos embernek okoznék fájdalmat. Ott van például a családom. Katy és Emily, akit nem merek már anyának hívni, mióta látja, hogy milyen állapotban vagyok, de nem tud segíteni, mert nem mondom el senkinek,hogy mi történt. Bár szellemileg képtelen lennék akár elmondani, vagy csak felidézni is azt a napot. Óriási hazugságokat hordtam össze mindenkinek. Egy hétig nálunk volt a nagyi, akivel mindig is nagyon jó barátnők voltunk. Amennyire csak egy 80 éves nénivel lehet. Sőt, régebben elvittem moziba vagy akár vásárolni is. És most szomorúan konstatálta, hogy olyan vagyok mint egy zombi. Semmit ne csinálok, csak ha nagyon muszáj és nem beszélek semmit, csak akkor ha a kérdést kifejezetten nem címezték és kénytelen vagyok rá válaszolni. akkor is rövid tömör válaszokat adok, hogy érzelmeket biztosan ne tegyek bele. Amikor a nagyi elment azt mondta jobbulást, bár nem tudta mire van szükségem, de azt gondolta, hogy ezzel a kis apró szócskával tudatja velem, hogy tudja, komoly problémám van . Őszintén? Először én magam sem jöttem rá, hogy mire van szükségem, de mostanra már tudom. Az egyetlen dolog amire szükségem van az a szeretet. Persze nem a családi szeretetről beszélek, mert azt minden nap bőségesen kapok. Hanem a szerelemről. Hiányzik valaki az életemből, hogy betöltse azt a hatalmas tátongó lyukat ami az idő múlásával egyre csak nagyobb lesz. Persze tudom hogy Rajta kívül, nem tudná senki teljesen betömni szeretettel ezt a lyukat. Mindenki csak foltozgatná, de jobb lenne, mintha csak tátongana a testemben, és ahogy egyre nő, egyre közelebb lesz a szívemhez. És félek ha azt eléri, onnan már soha nem tudom visszanyerni az igazi önmagam. Persze most is nagyon nehéz lenne, de ha tényleg MUSZÁJ lenne, talán visszatudnám magam varázsolni a való életbe. De nem biztos, lehet, hogy már késő, és örökre ilyen érzéketlen maradok, mint ebben az egy hónapban. Egy hónap. Ez alatt a nyári szünetnek is vége szakadt. Illetve még nem, majd holnap. Holnap lesz az első napom a Londoni Középiskolában. Furcsa lesz. Nem ismerek senkit, csak a húgomat. Persze ő sokkal okosabb volt nálam. Ebben az egy hónapban volt egy úgymond iskolai tábor. Minden évben van az ottani diákoknak, de ezt az alkalmat szokták használni arra is, hogy az új tanulók megismerkedjenek. Tehát Katy, már ismeri a fél iskolát, rengeteg barátnője van, és mi több, ezalatt az egy hét alatt sikerült magát "bejuttatni" az iskola legmenőbb csaj "banda" közé. Ezzel bekerült a Pom Pom csapatba, és mostmár elmondhatja, hogy 'menő' barátnői vannak. Ezekkel a dicsőségekkel, sikerült elnyernie Adam, a focicsapat kapitányának a szívét.És ezek miatt felhagyott a hippi stílusával. Igen, esemény dús tábor volt, és én nem mentem. Katy azt mondta, megemlített, hogy én is megyek, de senkit sem érdekelt. Illetve valami Jake megkérdezte, hogy olyan vagyok e mint Katy. Mire válaszolta, hogy nem, pont ellentétek vagyunk. És ez így igaz, mióta érzéketlen zombi lettem, Katy-vel teljesen eltávolodtunk egymástól. Ráadásul már nem is hasonlítunk annyira. Katy még jobban kiszőkíttette a haját és rózsaszín csíkokat festetett bele. Utolsó nyári szüneti napomat, kihasználtam amennyire csak lehetett, így elővettem a laptopom és bejelentkeztem a közösségi oldalamra, ahol míly meglepő egy hónap alatt egyetlen egy értesítést kaptam. Azon az egyen is meglepődtem. Megnyitottam. 'Jake Turner ismerősnek jelölt'  Nem ismertem semmilyen Jake-t, csak egyet, Katy táborbeszámolójából. Minden mindegy alapon visszajelöltem, és elkezdtem nézegetni a képeit. Helyes srác, kedvesnek tűnik, nem olyan mint Katy ismerősei akiket ő a barátainak hív. Mást nem tudtam csinálni a gépen ezért kijelentkeztem és kikapcsoltam. Unatkoztam ami meglepő mert végül is ez is egy érzés. Tudom, hogy unatkoznom, nem szabad, mert akkor értem el napi teendőmhöz. Hanyatt vágódtam az ágyamon és elkezdtem bámulni a plafont, miközben végzetes hibát követtem el. Gondolkodtam. Nem szabadott volna, mert ahogy újra és újra minden nap, most is előtörtek az emlékek és sírni kezdtem. Igazából nem nevezném sírásnak. Csak amolyan szomorú vagyok és most sírnék ha lenne még könnyem. De nem volt. A mindennapos sírás nagyon megviselt engem és a könnycsatornáimat is, ugyanis már csak egy egy csepp csordogált le a szememből és égette végig az arcomat, ahogy egymással versenyezve legurultak az államig, onnan pedig az ágyamra hullottak. Egyedül voltam. Szó szerint, Emily dolgozik, Katy, Adam-nél  van, én pedig itthon sírok az ágyamon és ezek a könny nélküli sírások már fájnak. A szemeim borzasztóan égnek már a rengeteg forró könnycsepptől. Ahogy a két kis csepp nyomai felszáradtak az arcomról, elálmosodtam és ahogy fájó szemeim lecsukódtak, nem voltak hajlandóak kinyitódni, amíg enyhülni nem kezd a fájdalom, tehát nem volt más választásom engedne kellett a kísértésnek és lassan álomba merültem. Ahogy mostanában lenni szokott, rémálmom volt. Igazából másnak nem valami megrémítő de nekem nagyon is az volt. Ugyanis ott álltam a szoba közepén majd térdre rogytam és mérhetetlenül potyogni kezdtek a könnyeim. Pár pillanat múlva a saját sikoltozásomra keltem. A homlokom csupa verejték, és azon kapom magam, hogy a már hisztérikussá váló sikolyomat a kispárnámba próbálom fojtani. Mint minden egyes nap.

5.rész

-Azta ez soha nem jutott volna eszembe!-mondtam csodálkozva. -És miből gondolod, hogy az egész történet valós?
-Amy? Hát erre se jöttél rá? Az a könyv egy napló.-mondta Harry, mire pár kérdésemre választ kaptam. a kézírás, a feljegyzések.
-De kinek a naplója? Ashley-é vagy Amandáé?-kérdeztem.
-Ezt nem tudom.- mondta és elhúzta a száját. Egy darabig mindketten csendben álltunk.
-Harry, ez micsoda?-mutattam a falon lévő fura írásra, amit nemrég vettem észre.
-Valami idézet lehet vagy nem tudom.-mondta és tanulmányozni kezdte a feliratot.- Van számítógépetek?-kérdezte.
-Van egy laptopom. Miért?
-Keressünk rá, hogy mi lehet ez.-mondta. Bementünk a szobámba és a kezébe nyomtam a régi laptopot. Mindketten ugyanahhoz a fotelhez indultunk, de Hazz beelőzött és lehuppant előttem.
-Gonosz vagy.-mondtam vigyorogva és egy szék után kezdtem keresgélni.
-Hé! Itt nem jó?-kérdezte, majd megfogta a derekam és behúzott az ölébe.
-Nem rossz-mondtam meglepetten és szerintem rák vörösen. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tud verni a szívem anélkül, hogy kiesne a helyéről, és ezt azt hiszem Harry is észrevette.
-Mikor fogsz elájulni?-kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom. Bármikor. Úgy hogy készülj fel.-mondtam az igazat, és visszamosolyogtam rá. Egy darabig csak egymás szemét bámultuk és nem tudtam elképzelni, hogy Ő az én szememen mit néz. Én viszont......olyan csodás szemei vannak, ezerszer láttam már képeken a rajongói oldalakon, de élőben teljesen más. Ezerszer szebb, zöldebb és sokkal több érzést lehet benne felfedezni, mint egy paparazzik által elkapott képen. Viszont ezeknek a csodás pillanatok sorozatának is egyszer vége kellett, hogy legyen. Harry hirtelen visszakapta tekintetét a képernyőre.
-Szerintem ez lesz az.-mutatott egy képre amin hasonló betűk voltak mint a falon.- Adnál egy papírt és egy tollat?
-Persze, tessék.-nyomtam a kezébe.
-Köszi.-mondta és nyomott egy puszit az arcomra, mire szaporábban kezdtem venni a levegőt.
-Harold Edward Styles! Ha a célod az, hogy itt az öledben ájuljak el, akkor jó felé haladsz.
-Tudom.-kuncogta, majd elkezdte fejtegetni a szöveget. Pár perc múlva amikor végzett elém tolta a cetlit.

                                             "Csak az láthatja, akinek feladata van odaát."

-Ez mit jelent?-fordultam Harry csodálatos szemei felé magyarázatért.
-Nem tudom.-mondta elgondolkodva.
-Figyelj Harry! Szerintem hagyjuk ezt az egészet. Túl sok mindent nem tudunk.
-Ilyen könnyen feladnád?-kérdezte.
-Nem ezt mondtam. Csak tartsunk szünetet ezzel a nyomozósdival.
-Ezzel csak azt érnéd el, hogy kevesebbet látsz. Vagy ezt akarod? Ha gondolod nem is kell, hogy többet lássál. Csak mond a szemembe.- ó a szemébe, már annyiszor szóba kerültek a smaragdzöld csodái, hogy hihetetlen. És most azt kéri, beszéljek miközben a szemeit nézem?
-Nem ezt akarom, csak.....
-Mi csak? Azt hiszem most jobb lesz, ha elmegyek.-mondta, majd finoman felállított az öléből és szó nélkül kisétált a lakásból. Én pedig csak ott álltam a szoba közepén, olyan szerencsétlenül,hogy megszólalni se tudtam. Majd egy pár másodperc múlva valami hihetetlen erővel tört rám a zokogás. És a forró könnyeim csak úgy égették az arcom, és nem akartak elállni. Lerogytam a földre, és azon gondolkodtam, hogy hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsétlen. Amikor kilépett az ajtón olyan üresnek...sebezhetőnek éreztem magam. Égető könnyeim lassan elapadtak és az álmosság nagyon gyorsan elöntötte a testem, annyira, hogy nem bírtam felfogni, hogy hol vagyok és, hogy mi történt, bár ezt nem is akartam. Tehát úgy ahogy voltam, könnyes, piros szemekkel álomba merültem a padlón.

'Írói megjegyzés'

Sziasztok!
Annyi már biztos, hogy nem szerettek komizni. Hát jó. Ez is egy dolog. Na mindegy, úgy döntöttem, hogy ilyen bejegyzést nem csinálok többet, mert nem jött össze. Ezért a részeket akkor hozom amikor van ihletem és kedvem. Viszont ha már nem írtok, a szavazatokra még számítok, amit a blog jobb oldalán tehettek meg, és rendszeres olvasónak is iratkozhattok.
Köszönöm!

4.rész

Kedves Naplóm!

Azt hiszem nem sok emberrel történik meg az, hogy az éjszaka közepén azon gondolkodik, hogy hogyan magyarázza meg a betörött fejét, amit úgy sikerült összehoznia, hogy lefejelt egy sztárt, aki mellesleg élete szerelme. Na igen, azt hiszem ez lennék én. Végül is arra jutottam, hogy azt mondom elestem a lépcsőházba.
-Jó reggelt!-mondta Katy, amikor meglátta, hogy nagyban a plafont bámulom.-Mi történt a fejeddel? Csak nem álmodban neked ment egy csillámpóni?
-Majdnem -mormogtam, úgy, hogy Katy ne hallja.-Tegnap emlékszel amikor lementem, hogy sétáljak egyet? Már a lépcsőházban fejre estem.- mondtam, és azon gondolkodtam, hogy Harry-vel tényleg találkoztam vagy megint csak egy hülye álom. De rájöttem, hogy a fejemen lévő kötés mindenképp az igazság felé húz.
-De béna vagy.-mondta, majd elröhögte magát.
-Kössz.-csengettek. Ki a fene keres minket reggel nyolckor?- Biztos valami reklámügynök.-gondoltam.
-Amy, a kaputelefonnál egy srác áll, és azt állítja te ismered, és, hogy menj le, mert programotok van mára.-hadarta el Katy. Kis időbe telt amíg rájöttem, hogy ki lehet az. Hiper szuper sebességgel kezdtem öltözködni. Amikor a fürdőszobai teendőimhez értem, azért egy kurta pillantást vettettem az ajtó helye felé. De nem volt ott. Fel kaptam egy táskát, majd a hűtőn hagytam anyunak egy cetlit.
-Szia Amy.-mondta Harry amikor meglátott az ajtóban.
-Szia.-nyögtem ki nagy nehezen, mert az nem kifejezés, hogy mondta...inkább csilingelte azon a tökéletes, tiszta, férfias hangján.-Hamar megkerestél.-mondtam.
-Megígértem.- húzta féloldalas mosolyra a száját. És tudta, hogy ez az a mosoly amit bárhol felismernék, és egyszerűen imádom. -Ezt tegnap elfelejtettem visszaadni.-nyújtotta felém a bordó kötésű könyvet. - Nem gond ha beleolvastam?
-Öö...nem, na és, hogy tetszik?-kérdeztem, remélve, hogy őt is érdekli.
-Érdekes. Nem értem például, hogy mikor halt meg Ashley apja, és Suzanne-t se nagyon bírtam követni.- mondta, és fellélegeztem, hogy neki is ugyanazok tűntek fel mint nekem.
-Nézd csak.-vettem el a könyvet majd kinyitottam.-Hiányzik egy csomó oldal, ezért olyan furi. Én se értettem.
-És ki szedte ki? És miért?-nézett nagyra nyílt csodás szemekkel.
-Nem tudom. Talán, megkereshetnénk.-mondtam.-Figyelj, ezzel kapcsolatban mondanom kell valamit. De csak akkor teszem, ha megígéred, hogy nem nevetsz ki.
-Oki, megígérem.-mondta és elmosolyodott.
-Hát arról van szó, hogy egyik nap láttam a fürdőnkben egy ugyanilyen ajtót, mint amilyen a könyvben is szerepel.-nyögtem ki egy szuszra.
-De hát az a fürdő és nem Ashley szobája.-mondta, Harry bár szerintem magának, mint sem nekem.
-Hát ez az.-húztam el a számat.
-Figyelj, van egy elméletem. Felmehetnénk hozzátok?-nem kerülte el a figyelmemet, hogy többesszámban beszél. De ott volt Katy és anyu is. Így nem mehettünk fel.
-Pillanat.-mondtam majd kicsit odébb sétálva tárcsáztam az otthoni számot amit Katy vett fel.
-Szia, képzeld anyu fodrásznál van, most hívott.-mondta, mire megörültem. Egyel kevesebb probléma.
-Nagyszerű. Katy, lemennél a boltba és keresnél nekem olyan finom csokit, amit a múltkor hoztál?-kérdeztem remélve, hogy a válasza igen lesz.
-Hát az csak ilyen limitált kiadás volt. Nem hiszem, hogy van még belőle.-mondta.
-Azért légyszi keresgess, nagyon szeretném.
-Rendben, de te miért nem tudod megkeresni?- ez volt az a kérdés amire nem készültem fel. Haboztam pár pillanatot, majd a lehető legegyszerűbbnek tűnő választ adtam.
-Mert nem érek rá. Na szia.-köszöntem el majd kinyomtam a telefont.-Gyere.-fogtam meg Harry kezét, és a ház melletti bokorhoz rángattam. A keze puha volt és meleg, legszívesebben nem engedtem volna el, de biztos nagyon nyomulósnak tartana, ha a második napon már szorongatnám.
-Na mi van?- kérdezte vigyorogva amikor a bokor mögött már Katy elől elbújva ültünk.
-Katy mindjárt elmegy, és miénk a lakás.-mondtam, bár később megbántam ezt a mondatomat mert elég félreérthető módon sikeredett. Pár pillanat múlva Katy jelent meg az ajtóban, és elsétált
-Mehetünk- mondtam, és újból megfogtam a kezét, bár most nem azért mert rángattam, hanem mert az adrenalin szintem az égbe repült és ilyenkor nem valami jó a mozgáskoordinációs képességem ezért valamit.meg kellett, hogy ragadjak ha nem akartam hasra esni.
-Na mi az elméleted?-kérdeztem amikor már a fürdőszobában álltunk. Nem válaszolt, csak elkezdte ütögetni azt a falat ami a szobámnak és a fürdőnek a közös fala volt.
-És igaz.-mondta majd egy 'énmindettudtam' mosolyt villantott.
-Mi igaz? Harry mondj már valami, mindjárt elájulok!.-mondtam izgatottan.
-Ez a fal üreges. Valószínűleg később építették ide. Tehát az ajtó valójában a Te szobádban lenne Amy. És ezek szerint Ashley szobája és a Te szobád, egy és ugyanaz, az ajtóval együtt.-mondta Hazz mire leblokkoltam.

'Írói kérés'

Sziasztok, arra szeretnélek titeket kérni, mivel látom,hogy olvassátok a blogom, hogy légyszi írjatok kommenteket, vagy írhattok nyugodtan a Chat ablakba is. (szerintem a chat egyszerűbb) Sőt nekem mindegy, csak valahogy jelezzetek, hogy milyen a blog :)
Köszönöm.

u.i.: Ha nagyon nem lesznek kommentek vagy üzenetek a blogot felfüggesztem!

3.rész

Ahogy Katy is tanácsolta, elmentem lefeküdni. Furcsán éreztem magam, mert nem tudtam eldönteni, hogy az ajtót valóban láttam, vagy csak álmodtam az egészet. Mindenesetre, nem tudtam elaludni,ezért olvastam a könyvet.
"-Suzanne ne! Kérlek ne csináld ezt velem-kiabált nővérével Ashley.
-Apa miattad halt meg! Nem tehetek márt.-üvöltötte húga szemébe Suzanne, majd belökte Ashleyt a szobájában lévő ajtón."
-Na jó én ezt nem értem.- gondoltam- Ashley apja meghalt? És mióta van képbe a gonosz nővér, Suzannhe?-Többször átlapoztam ugyanazt a pár oldalt amit eddig olvastam, de sehogyan sem találtam összefüggést a két rész között. Ekkor megláttam az oldalszámokat. 19. és 54. Na de hol a többi oldal? Biztos valaki kitépte. De mi volt azon a pár oldalon? Hol van? És ki és miért tépte ki? Túl sok kérdésem volt ezzel kapcsolatban, ezért úgy döntöttem alszom pár órát. Végtére is lehet, hogy mire felébredek már a könyv se lesz sehol.
-Katy! Eltűnt! Ez is, higgy nekem kérlek!-kiabáltam miközben aggódva túrtam fel a szobánkat, hogy megtaláljam a bordó kötésű könyvet.
-Miért mi tűnt még el?-nézett rám furán Katy, de a szemében láttam hogy aggódik amiatt, hogy a nővérének komoly agyi problémái lehetnek.
-Az ajtó amit tegnap mondtam.- rogytam le az ágyamra.
-Amy?! Azt a könyvet keresed?-mutatott fel a polcra, ahol megbújva a helyén a bordó kötésű könyv lapult.
-Hogy került oda?-kiáltottam fel.
-Öhm...odatettem?!- nézett rám ismét Katy azzal a 'te megbolondultál' nézésével.
-Oh...értem.- mondtam majd szégyeneben nem tudtam mást tenni, megfogtam a könyvet és lesétáltam az utcára.
-Ilyen bolond is csak én lehetek! Nem igaz, biztos az ajtót is csak beképzeltem.-gondoltam magamban, miközben lehajtott fejjel sétáltam....fogalmam sincs merre. Hirtelen puffanást éreztem a mellkasomon és a fejem valami keménybe ütközött. A könyv kiesett a kezemből, én pedig rémülten néztem fel.
-Oo...bocsánat, jól vagy?-kérdezte egy hang, bár nem tudtam ki az, mert nem láttam, ugyanis a fejem sajgott és fura szagot éreztem amitől szédülni és émelyegni kezdtem.
-A fenébe is, vérzik a fejed!- mondta ugyan az a bársonyos hang. Egyre jobban tetszett ez a hangszín, bár nem ismertem és nem is tudtam kihez tartozik, de mintha simogatott volna. Egy pillanat múlva éreztem, hogy valaki belém karol és felemel.
-Na jó most van végem, vérzik a fejem, a vér szagától rosszul vagyok és még el is rabolnak. Hm, azt hiszem ennél rosszabb nem is lehetne.- gondoltam, majd valami hideg nedveset éreztem a homlokomon.- Ah... köszönöm istenem.- mondtam amikor rájöttem, hogy elkezdett zuhogni az eső. Kis idő múlva nem éreztem, hogy esne, és a vérszag se émelyített annyira ezért úgy gondoltam, kitudom nyitni a szemem. Eleinte picit szédültem, majd lassan kitisztult előttem a világ.
-Jobban vagy?-kérdezte a hang, de a lélegzetem elállt, amint megláttam kihez is tartozik. Göndör, barna fürtök, smaragdzöld szem és legszívesebben leütöttem volna magam azért amiért nem ismertem fel a hangját.
-Harry vagyok.- mondta remélve, hogy ezek után én is megmondom a nevem. Lassan felfogtam, hogy tényleg azt szeretné, hogy bemutatkozzak.
-Igen, tu-tudom.-dadogtam.-Én ...öö...izé...Amy.-mondtam mire azonnal elsüllyedtem volna szégyenemben.
-Rajongóval van dolgom ugye?- húzta el a száját. Ebből a mozdulatból ítélve nem tett volna rám jó benyomást ha megmondom az igazat.
-Nem, miért? Ki vagy te, hogy rajongódnak kellene, hogy legyek? -Na jó a stílust jobban meggondolhattam volna ,így egy picit bunkónak mutattam magam.
-Senki, illetve, örülök, hogy nem tudod.- mondta majd féloldalas mosolyra húzta a száját, és valami olyasmit dörmögött-bár nem értettem tisztán- hogy: -Így sokkal nehezebb lesz. Tetszik.
-De várj honnan tudod a nevem?- nézett rám felvont szemöldökkel.
-Öhm....hihető ha azt mondom tipp volt?- kérdeztem, ugyanis rájöttem, hogy mindent tud, de tetszik neki ez a titkolózós dolog.
-Nem, de legyen.-mosolyodott el. - Hazakísérhetlek?
-Igen, köszi. Addig is elmagyarázhatnád mi történt, miért vagyok a sebészeten és miért van bekötve a fejem?-mutattam a homlokomra amin egy kötés éktelenkedett eltakarva egy hatalmas puklit és valószínűleg egy sebet.
-Rendben, - kezdte- mindketten elgondolkodva sétáltunk az utcán és azt hiszem nekem jöttél. Konkrétan lefejeltél, és berepedt a fejed. Nem gondoltam volna, hogy ennyire kemény a fejem.-elpirultam azt halva, hogy konkrétan lefejeltem életem szerelmét. Tovább mesélt pedig innentől már tudtam mi történt, de imádtam hallgatni a hangját. Amikor a ház elé értünk, nagy nehezen elbúcsúztam tőle, de megígérte, hogy még keres. Lassan felbaktattam a lakásba és amikor beléptem és észrevettem, hogy az orromig se látok, rájöttem, hogy éjszaka van. Besettenkedtem a szobába, és bebújtam az ágyba, majd amíg el nem nyomott az álom, azon agyaltam, hogy holnap mivel magyarázom a kötést a fejemen.

Megjegyzésem a mai napról:
 -El sem hiszem! Találkoztam Harry Styles-al , és olyan nyugodtan beszélgettem vele, hogy azt soha életemben nem gondoltam volna.

2.rész

Kedves Naplóm!

Reggel amikor felébredtem, Katy már nem volt a szobában, és egy kis idő múlva rájöttem, hogy anyu sincs otthon. Kezembe kaptam a telefont és tárcsáztam Katy számát.
-Szia! Hol vagytok?- kérdeztem álmos hangon.
-Anyuval elmentünk festéket venni, milyen színű szobát akarunk?-azt hiszem ő egyáltalán nem volt álmos, fel volt dobódva, biztos voltam benne, hogy aznap a hippi fejpántját viseli.
-Nekem mindegy. Na szia.-mondtam és kinyomtam a telefont. Később eszméltem fel, hogy hatalmas hiba volt Katy-re hagyni a szín választást. Most biztos hupilila, pink, esetleg szivárványszínű szobánk lesz. Délelőtt a kanapén feküdtem és a pici, rozoga antennás tévénkre szegeztem tekintetemet. Igazából semmi érdekes nem volt benne, de nem tudtam magam elfoglalni. Ettem egy pogácsát reggelire és elmentem fogat mosni. Épp a pattanásaimat tanulmányoztam a tükörbe amikor észrevettem, hogy a fürdőszoba másik végén egy nagyon régi, kopott ajtó áll. Odaléptem az említett fürdőszobarészhez, és lassan lenyomtam a régimódi kilincset. Zárva volt. Nem tudtam mi van bent.
-Biztos valami raktár féleség.-gondoltam, bár ilyen hülyeséget én magam sem tudtam elképzelni. Hagytam az egészet és visszamentem a szobámba. A polcok felé indultam, amik porosan megroskadtak az előző lakó rajta hagyott könyvei miatt. Leemeltem egy szép bordó kötésű könyvet, leporoltam az elejét, de nem volt rá írva semmi. Kinyitottam. Az első oldalon, valószínűleg a szerző és mű címe állt:   Amanda Hill - A Titok 
A könyv belül is nagyon szép volt, mintha kézzel írták volna. Ígéretesnek tűnt, ezért leültem vele az ágyamra. Nem sokáig jutottam, mégsem volt annyira izgalmas, mivel az első pár oldal után mély álomba merültem. 1890-ben jártam. Érdekes álom volt, Ashley, a könyv főszereplőjét láttam és az elolvasott oldalak lejátszódását. Az apjával beköltözik egy Londoni lakásba. Ashley a szobájában talál egy ajtót, egy ajtót ami félelmetesen hasonlított a fürdőnkben lévő kopott ajtóhoz. Egy pillanat múlva arra ébredtem, hogy valaki kinyitotta a bejárati ajtót.
-Szia kicsim, megjöttünk.- hallottam meg anyu hangját.
-Sziasztok, segítsek?-kérdeztem majd megfogtam két doboz festéket. Letettem a nappali régi hajópadlójára és alaposabban megvizsgáltam a dobozokat. Nem volt feltüntetve, hogy milyen szín van benne, ezért óvatosan kinyitottam. Meglepődtem. A dobozból, valami eszméletlen szép rozsdabarna festék mosolygott rám, és mintha csak azt mondaná: -Had kerüljek már fel a falra.
-Katy!-szóltam.
-Igen?-halottam hangját az előszobából.
-Ezt a színt a szobánknak választottad?-kérdeztem, még mindig a ragyogó színt nézegetve.
-Igen, miért, nem tetszik?- lépett be a szobába.
-Nem tetszik?! Hülyéskedsz velem? Nagyon szép!- mondtam, és közben azon gondolkodtam, hogy mitől lett ilyen jó ízlése a testvéremnek.
-Örülök.- mondta- Kettő lehetőség volt, vagy ez, vagy egy élénkzöld. Én nem tudtam eldönteni, ezért megkérdeztem anyut.- ahha, azt hiszem mindent értek.:)
-Hallod Katy, szerinted hova vezet a fürdőben lévő ajtó?-kérdeztem, mire két igen furcsán néző szempárt láttam magam előtt.
-Milyen ajtó?-kérdezte.
-Gyere, megmutatom.- mondtam és beráncigáltam a fürdőszobába, megálltam és arra az irányba néztem ahol délelőtt az ajtó állt.
-Amy?! Nem tudom milyen ajtóról beszélsz, de jobb lesz ha lefekszel pihenni.- Nem láttam. Nem volt. Az ajtó amit délelőtt láttam, már nem volt sehol. Rettentően megijedtem, de valahol legbelül, borzasztóan kíváncsi voltam, hogy mit történt.

Megjegyzésem a mai napról: -Semmi, ehhez egyszerűen nem tudok hozzá szólni.
                                           - Megyek, kikapcsolódás képp olvasom a könyvet, talán megnyugszom. Bár ezt erősen kétlem.

1.rész

Kedves Naplóm!
Tegnap délután megérkeztünk Londonba. Még nem tudok róla sok mindent mondani, ugyanis még csak a repteret és a házunkat láttam. DE a házunk. Valami borzasztó, anyu azt mondta, hogy kényelmes, aranyos kis lakás lesz. De amikor felmentünk a 6. emeletre gyalog.....ugyanis nincs lift, és benyitottunk a lakásba, én nem tudtam mást csinálni, szó nélkül megfordultam és visszamentem a ház elé.
-Amy! Miért jöttél le?-kérdezte anya amikor utolért.
-Miért? Láttad azt a lakást? -kérdeztem felvont szemöldökkel.- Van egy pici, koszos nappali, egy pici koszos erkéllyel. Van egy pici koszos konyha, és a változatosság kedvéért KÉT pici koszos szoba. De ez csak kettő. Várj....Ne...Ne Ne Ne !!!!
-Amy nyugi!- próbált nyugtatgatni, de amikor feleszméltem, hogy csak kettő szoba van én totálisan kiakadtam.
-Anyu ezt nem gondolhattad komolyan! Én és Katy egy szobában?
-Figyelj Amy, nem állunk valami jól anyagilag. Erre futotta a pénzem. Azt gondoltam, mindig is jó testvérek voltatok, akkor majd ellesztek egy szobában is.- mondta.
-De akkor minek költöztünk el? New Yorkban sokkal jobb volt. Szép nagy kertes házunk volt, és ismertünk mindenkit. Itt meg....- úgy éreztem anyu magyarázattal tartozik, amiért nem mondta el az igazi okot a költözésünkre, ezért leültem mellé a lépcsőre.
-Jó elmondom.- kezdte - Az a ház nem a miénk volt. Joe nevén volt és most is azon van. - egy kis félbeszakítás csak, hogy mindent tisztázzunk, Joe az apám....apánk, aki elhagyott minket még amikor én és Katy két évesek voltunk.- És még egy hónapja felhívott, hogy az új barátnőjével szeretne beköltözni, tehát minél hamarabb hagyjuk el a házat..- fejezte be a mondandóját.
-És miért költöztünk ilyen messze? Egy közeli városba nem lehetett volna?- kérdeztem, mert nem nagyon értettem anyu logikáját.
-De lehetett volna, csak a bácsikátok Zack itt él, Londonban, és azt mondta segít újra kezdeni az életünket.
-Zack bácsi mióta él Londonban?- az utolsó információim szerint Zack még Floridában élt, de mindegy.
-Két éve költözött ki. Azt mondta segít nekem munkát keresni.-mondta anyu.
-És meddig lakunk itt?-kérdeztem fura arckifejezéssel, mert ezektől az infóktól függetlenül, még mindig pici és koszos volt a lakásunk.
-Én valószínűleg itt fogom leélni az életemet, de ti Katy-vel amint elvégeztétek az iskolát, mehettek. Bármerre. Felőlem maradhattok, Londonban, de ha gondoljátok vissza mehettek New Yorkba.
-Rendben. Anyu, csak hogy tudd, annyira nem rossz ez. Van rajta mit csinálnunk, de lényegében, hangulatos egy kis lakás. - mondtam majd vissza sétáltam a 6.-ra.- Katy! Fel kell pofoznunk ezt a kis lakást.
-Mert?- nézett rám furán. elmeséltem neki az igazi okot amiért eljöttünk, és nekiláttunk kitakarítani.....mindent. Este bogarásztam a telefonkönyvet. Találtam egy csomó falfestős céget, de egy se volt szimpi, úgy hogy minden mindegy alapon felhívtam egyet.
-ANYUUU!-kiabáltam.
-Kislányom ne üvöltözz, minden hol tisztán hallak akkor is ha nem kiabálsz.
-Igaz,.... na, képzeld felhívtam egy festőt, holnap jönne felmérni, hogy mit milyenre kéne, és hogy mennyibe fog kerülni.- mondtam.
-Kicsim, én festéssel nem számoltam.- mondta csalódottan.
-Ne aggódj, Katy-vel összedobtuk a zsebpénzünket. Még pár új bútorra is telik.- mondtam büszkén majd visszamentem segíteni Katy-nek a porszívózásban.

Megjegyzésem a mai napról: -Kitakarítottunk...igaz hogy mindenem sajog, de kész. Egész csinos kis lakás lesz, ha mindennel elkészülünk.
                                           -Csináltam egy kisebb telefonszámlát, ugyanis mint kiderült a legdrágább festőt hívtam. Üpsz. na mindegy, holnap jön Zack bácsi festeni. :)

Bemutatkozás

(írói megjegyzés: Az egész sztori Amy naplója. Jó olvasást. És légyszi komizzatok, vagy írjatok a chat-en :))

Kedves Naplóm!
Mivel ez az én naplóm, nem értem minek mutatkoznék be de mindegy, megszokás. Tehát Amy Smith vagyok 16 éves és most költözök Londonba, sajnos nem egyedül. Anyukám Emilly, és az ikertesóm Katy is jön. Katy-ről annyit kell tudni, hogy idegesítő, és pont úgy néz ki mint én. Rakok be egy képet.. De amúgy jó testvérek vagyunk, szeretem. Az ízlésünk viszont totál más, tehát nem tudom hogyan tudnak minket összekeverni. Én imádom a One Direction-t, Ő utálja őket. Én inkább visszafogottabban öltözködöm (bézs, rózsaszín) amíg Katy hippi, tehát bármit felhúz bármivel. Ma még nem akartam sokat írni ugyanis mindjárt megy a gépünk, kíváncsi leszek milyen lesz London.

Megjegyzésem a mai napról: -Kicsit félek ettől a költözés dologtól de majd meglátjuk milyen
                                            -Azt hiszem rendszeresíteni fogom ezt a napló írást, tetszik.

                                          (            Én                 és              Katy         )