5.rész

-Azta ez soha nem jutott volna eszembe!-mondtam csodálkozva. -És miből gondolod, hogy az egész történet valós?
-Amy? Hát erre se jöttél rá? Az a könyv egy napló.-mondta Harry, mire pár kérdésemre választ kaptam. a kézírás, a feljegyzések.
-De kinek a naplója? Ashley-é vagy Amandáé?-kérdeztem.
-Ezt nem tudom.- mondta és elhúzta a száját. Egy darabig mindketten csendben álltunk.
-Harry, ez micsoda?-mutattam a falon lévő fura írásra, amit nemrég vettem észre.
-Valami idézet lehet vagy nem tudom.-mondta és tanulmányozni kezdte a feliratot.- Van számítógépetek?-kérdezte.
-Van egy laptopom. Miért?
-Keressünk rá, hogy mi lehet ez.-mondta. Bementünk a szobámba és a kezébe nyomtam a régi laptopot. Mindketten ugyanahhoz a fotelhez indultunk, de Hazz beelőzött és lehuppant előttem.
-Gonosz vagy.-mondtam vigyorogva és egy szék után kezdtem keresgélni.
-Hé! Itt nem jó?-kérdezte, majd megfogta a derekam és behúzott az ölébe.
-Nem rossz-mondtam meglepetten és szerintem rák vörösen. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan tud verni a szívem anélkül, hogy kiesne a helyéről, és ezt azt hiszem Harry is észrevette.
-Mikor fogsz elájulni?-kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom. Bármikor. Úgy hogy készülj fel.-mondtam az igazat, és visszamosolyogtam rá. Egy darabig csak egymás szemét bámultuk és nem tudtam elképzelni, hogy Ő az én szememen mit néz. Én viszont......olyan csodás szemei vannak, ezerszer láttam már képeken a rajongói oldalakon, de élőben teljesen más. Ezerszer szebb, zöldebb és sokkal több érzést lehet benne felfedezni, mint egy paparazzik által elkapott képen. Viszont ezeknek a csodás pillanatok sorozatának is egyszer vége kellett, hogy legyen. Harry hirtelen visszakapta tekintetét a képernyőre.
-Szerintem ez lesz az.-mutatott egy képre amin hasonló betűk voltak mint a falon.- Adnál egy papírt és egy tollat?
-Persze, tessék.-nyomtam a kezébe.
-Köszi.-mondta és nyomott egy puszit az arcomra, mire szaporábban kezdtem venni a levegőt.
-Harold Edward Styles! Ha a célod az, hogy itt az öledben ájuljak el, akkor jó felé haladsz.
-Tudom.-kuncogta, majd elkezdte fejtegetni a szöveget. Pár perc múlva amikor végzett elém tolta a cetlit.

                                             "Csak az láthatja, akinek feladata van odaát."

-Ez mit jelent?-fordultam Harry csodálatos szemei felé magyarázatért.
-Nem tudom.-mondta elgondolkodva.
-Figyelj Harry! Szerintem hagyjuk ezt az egészet. Túl sok mindent nem tudunk.
-Ilyen könnyen feladnád?-kérdezte.
-Nem ezt mondtam. Csak tartsunk szünetet ezzel a nyomozósdival.
-Ezzel csak azt érnéd el, hogy kevesebbet látsz. Vagy ezt akarod? Ha gondolod nem is kell, hogy többet lássál. Csak mond a szemembe.- ó a szemébe, már annyiszor szóba kerültek a smaragdzöld csodái, hogy hihetetlen. És most azt kéri, beszéljek miközben a szemeit nézem?
-Nem ezt akarom, csak.....
-Mi csak? Azt hiszem most jobb lesz, ha elmegyek.-mondta, majd finoman felállított az öléből és szó nélkül kisétált a lakásból. Én pedig csak ott álltam a szoba közepén, olyan szerencsétlenül,hogy megszólalni se tudtam. Majd egy pár másodperc múlva valami hihetetlen erővel tört rám a zokogás. És a forró könnyeim csak úgy égették az arcom, és nem akartak elállni. Lerogytam a földre, és azon gondolkodtam, hogy hogy a fenébe lehetek ennyire szerencsétlen. Amikor kilépett az ajtón olyan üresnek...sebezhetőnek éreztem magam. Égető könnyeim lassan elapadtak és az álmosság nagyon gyorsan elöntötte a testem, annyira, hogy nem bírtam felfogni, hogy hol vagyok és, hogy mi történt, bár ezt nem is akartam. Tehát úgy ahogy voltam, könnyes, piros szemekkel álomba merültem a padlón.